Vívás: bronzérmesek a kadét fiú párbajtőrözők az európai körversenyen

2022.10.24. 13:08
Címkék
A Horváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Bence összeállítású második számú fiúcsapat bronzérmet szerzett párbajtőrben a belgrádi európai körversenyen.

A nyolcaddöntő jelentette ezúttal a végállomást a magyar kadét leány párbajtőrözők számára a belgrádi európai körversenyen. A „határmezsgyét” a legjobb 32 jelentette, odáig ugyanis kilenc magyar is eljutott, a nyolcaddöntőbe aztán csak három(Nagy Blanka, Lehoczky Csenge, Kozma Laura),a legjobb nyolc közé pedig egy sem. Az amerikai fölény feltűnő volt, a csapat után egyéniben is domináltak a tengerentúliak, hárman állhattak dobogóra– írja a hazai szövetség honlapja.(Nagy Blanka, Lehoczky Csenge, Kozma Laura),a legjobb nyolc közé pedig egy sem. Az amerikai fölény feltűnő volt, a csapat után egyéniben is domináltak a tengerentúliak, hárman állhattak dobogóra– írja a hazai szövetség honlapja.

A bronzérmes fiúcsapat Forrás: hunfencing.hu
A bronzérmes fiúcsapat Forrás: hunfencing.hu

A bronzérmes fiúcsapat  •  Forrás: hunfencing.hu

Afiúk csapatversenyén alányokhoz hasonlóan a második számú magyar együttesteljesített jobban. AHorváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Benceösszeállítású csapat a bronzéremért egy tussal legyőzte az amerikaiak egységét.

Az első csapat a nyolcaddöntőben az amerikaiaktól kapott ki, végül a kilencedik helyen végzett.

 

Kadét leány párbajtőr európai körverseny, Belgrád (171 induló)
A legjobb 32 közé jutásért:
Gachályi-Dmitruk (ukrán) 15:13, Terhes-Miliavska (ukrán) 15:11, Kozma-Garcia Blanco (spanyol) 15:9, Horváth-Szpiridonova (ukrán) 15:14, Lehoczky-Hawthorne (brit) 15:12, Nagy E-Holland (brit) 15:10, Szabó-Padhye (amerikai) 15:10, Nagy B.-Linares Urbina (spanyol) 15:14, Szilárd-Alexandrov (amerikai) 15:10, Jakobi-Szereda (ukrán) 13:15, Varga-Kim (amerikai) 13:15, Kalmár-Gajjala (amerikai) 8:15.
A legjobb 16 közé jutásért:Kozma-Horváth 15:11,Lehoczky-Korfonta (amerikai) 15:14,Nagy B.-Sebastian (amerikai) 15:7, Gachályi-Szucskova (bolgár) 13:15, Terhes-Proosvali (észt) 13:14, Nagy E.-Luo (amerikai) 7:15, Szabó-Gu (amerikai) 8:15, Szilárd-Jakel (amerikai) 11:15.
Nyolcaddöntő:Kozma-Makszimenko (ukrán) 10:15, Lehoczky-Luo (amerikai) 8:15, Nagy B.-Gu (amerikai) 14:15.
Végeredmény:1. Kyle Fallon (amerikai), 2. Leehi Machulsky (amerikai), 3. Sarah Gu (amerikai) és Anna Makszimenko (ukrán), …11. Nagy Blanka, 12. Lehoczky Csenge, 13. Kozma Laura, …17. Gachályi Gréta, 18. Nagy Emma, 19. Horváth Lotti, …22. Terhes Hanna, …28. Szabó Panna, …31. Szilárd Anna, …35. Varga Flóra, …37. Kalmár Csenge, …39. Jakobi Júlia.

Kadét fiú párbajtőrcsapat európai körverseny, Belgrád (45 induló)
A legjobb 16 közé jutásért:
Magyarország-Románia 4 45:14, Magyarország 2-Ukrajna 5 45:25, Magyarország 4-Magyarország 3 45:37.
Nyolcaddöntő:Magyarország 2-Törökország 45:26, Magyarország-Egyesült Államok 2 39:45, Magyarország 4-Nagy-Britannia 25:45.
Negyeddöntő:Magyarország 2-Ukrajna 44:42.
Elődöntő:Magyarország 2-Nagy-Britannia 32:45.
A 3. helyért:Magyarország-Egyesült Államok 5 36:35.
A 9-16. helyért:Magyarország-Törökország 2 45:20, Magyarország 4-Egyesült Államok 4 45:44.
A 9-12. helyért:Magyarország-Görögország 45:38, Magyarország-Törökország 41:45.
A 9. helyért:Magyarország-Törökország 45:40.
A 11. helyért:Magyarország 4-Görögország 34:45.
Végeredmény:1. Nagy Britannia, 2. Egyesült Államok 2, 3. Magyarország 2 (Horváth Márk, Keresztes Ádám, Légrádi Bálint, Taivainen Bence), …9. Magyarország (Balázs Bence, Kelemen Boldizsár, Király Mátyás, Pelle Domonkos), …12. Magyarország 4 (Bagyula Tamás, Galik Balázs, Körtvélyessy Bendegúz, Somody Bonca), …21. Magyarország 3 (Császár Zoltán, Kiss Bálint, Mező István, Szőrfi Domicián).

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
3 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
3 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
4 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
4 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
4 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik