Kajak-kenu: díjazták az év legjobbjait, reflektorfényben az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2022.10.27. 14:03
Címkék
Átadta az év legjobbjainak járó díjakat a Magyar Kajak-kenu Szövetség a Stopper úszóházban; az eseményen az utánpótláskorú versenyzőket a felnőttek kategóriáiban is elismerték.

Csütörtökön a Stopper úszóházban gyűlt össze a kajak-kenuhazai képviselőinek krémje, amagyar szövetség ugyanis átadta az év legjobb versenyzőinek és edzőinek járó díjakat.

Az eseményen Weisz Róbert, az MKKSZ regionális működésért felelős alelnöke szólalt fel, aki az egy évvel korábbi díjátadó felidézésével kezdte a beszédét. Kiemelte, hogy már akkor is a világ csúcsán állt a magyar kajak-kenu, a versenyzők pedig idén még a korábbi sikerekre is rá tudtak tenni egy lapáttal. A szakvezető külön kitért a fiatalokra, elsősorban a magyar szempontból valaha volt legsikeresebb, szegedi rendezésű utánpótlás-világbajnokságra, amin összesen negyven érmet tartottak itthon az ifjúsági és az U23-as sportolók. Hozzátette, ilyen eredmények mellett nem volt könnyű dolga a szövetségnek, hogy döntsön a díjak sorsáról.

Reflektorfénybe került az utánpótlás a csütörtöki gálán Fotó: N.D.
Reflektorfénybe került az utánpótlás a csütörtöki gálán Fotó: N.D.

Reflektorfénybe került az utánpótlás a csütörtöki gálán  •  Fotó: N.D.

Tizennyolc kategóriában osztottak díjakat, a fiatalok pedig nem csak az utánpótlás-kategóriákban tudtak diadalmaskodni. Az év utánpótlás leány kajakosának Rugonfalvi-Kiss Jankát és Szegedi Angelinát választották; a duó ifjúsági K-2500 méteren állhatott fel a dobogó tetejére Szegeden. A fiúk között az emlegetett szegedi utánpótlás-vb-n duplázó Hidvégi Hunort tüntették ki, aki egyesben és négyesben is felért a csúcsra az ifik között – a fiatal jelenleg a jól megérdemelt nyaralását tölti, így mestere, a nemrégiben A hónap utánpótlásedzője díjat megnyerő Czina László vette át a díját. A tatai szakember alig ült vissza a helyére, már állhatott is fel, hiszen őt választotta az év utánpótlásedzőjének a hazai szövetség. A utánpótláskorú kenusok között az idén első éves ifiként remeklő Kiss Ágnes Anna volt a befutó, a szakág fiú képviselőinek esetében pedig a szintén ifjúsági Juhász István és Molnár Csanád vehette át az elismerést.

Az év férfi parakajakosának a felnőttek között az idén (is) mindent megnyerő Kiss Péter Pált (19) választották, de nem ő volt az egyetlen, akit utánpótláskorúként a „nagyok” kategóriájában díjaztak. Az év női kajakosa ugyanis a 20 esztendős Rendessy Eszter lett: a fiatal a felnőttek között sem illetődött meg, vb-ezüst és Eb-aranyat is nyert 2022-ben. A kenusok között is volt up-befutó, az U23-as Bragato Giada és Nagy Bianka páros nyert a női kategóriában, akik a felnőtt-vb-n bronz-, az Eb-n aranyéremmel zártak.

Az esemény második felében két új mesteredzőt avattak a sportágban: Csipes Ferenc és Hadvina Gergely nevét vésték fel a márványtáblára.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
9 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
50 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
53 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája