Kézi: a PLER, a Veszprém és a NEKA fiúcsapatai is remekül rajtoltak

Vágólapra másolva!
2022.09.15. 13:32
Címkék
A felnőtt kézilabdázók NB I-es küzdelmei mellett a fiúk utánpótlás-bajnokságaiban is útjára indult a labda az elmúlt hetekben; az U18-as és az U20-as első osztályú csoportokban a PLER Budapest, a Veszprémi KKFT és a NEKA is hibátlanul kezdett.

Nem változott a fiúk U18-as és U20-as élvonalbeli bajnokságainak a lebonyolítási módja, hiszen a korosztályokat ismét keleti és nyugati csoportokra osztották, melyekben a csapatok megküzdhetnek a rájátszásba kerülésért, végül pedig a bajnoki címért. A nyár elején véget ért évadok a serdülőknél a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA), míg az ifjúságiaknál az Agrofeed ETO UNI Győr sikerét hozták.

A Veszprémi KKFT játékosai ünnepelnek Forrás: Veszprémi KKFT
A Veszprémi KKFT játékosai ünnepelnek Forrás: Veszprémi KKFT

A Veszprémi KKFT játékosai ünnepelnek  •  Forrás: Veszprémi KKFT

Augusztus utolsó és szeptember első napján már az új idény őszi szezonja rajtolt el a két legidősebb fiúkorosztály első osztályú bajnokságaiban. Az eddig lejátszott fordulókat követően már csak három klub mondhatja el magáról, hogy az U18-asok és az U20-asok között is száz százalékos mérleggel állnak a csapatai.

A Veszprémi KKFT az U18-asok és az U20-asok nyugati csoportjában is két győzelemmel kezdett: az első körben a Komló, múlt hét végén pedig a Budakalász ellen arattak dupla sikert. A gólarányuknak köszönhetően az ifik között az első, a serdülők között a harmadik helyen állnak.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia korosztályos fiúegyüttesei is jó formában indítottak. Az U20-asok nyugati csoportjában két szoros meccsen múlták felül a csurgói, majd a komlói gárdát, míg az U18-asaik ugyanezen ellenfeleiket jóval magabiztosabban verték, így jutalmuk a tabella első helye.

A PLER-Budapest a harmadik hibátlan klub a két fiú utánpótlás-bajnokságot tekintve. A fővárosiak a keleti csoportokban vitézkednek, eddig kifejezetten eredményesen. Az U20-as gárdájuk háromból három sikerrel vezeti a bajnokságot, ráadásul rendkívül eredményes támadójátékkal: a BVSC-nek legutóbb 50-szer, előtte a Kecskemétnek 44-szer köszöntek be. Az U18-as csapatuk még őket is túlszárnyalta a Bács-Kiskun megyei együttes ellen – ők 52 góllal tömték ki a kecskeméti kaput, és eggyel kevesebbet játszva is tapadnak az éllovas Békési FKC-re.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
1 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
1 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
1 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik