Úszás: három számban is magyarok az élen a junior Európa-ranglistán

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 16:16
Címkék
Igaz, a szezon alig kezdődött el, de biztató a nyári események előtt, hogy a juniorkorosztályban Bujdosó Zsombor 200 és 400 vegyesen, Pádár Nikolett pedig 200 m gyorson áll az első helyen a korosztályos úszók Európa-ranglistáján.

Bár a magyar fiataloknak az első jelentős verseny az április végi, debreceni felnőtt magyar bajnokság lesz, már az eddigi felvezetőversenyeken is értek el figyelemre méltó időket. Olyannyira, hogy pillanatnyilag három magyar úszó is a junior Európa-ranglista élén áll.

Bujdosó Zsombor uralja a junior Európa-ranglistát a vegyesszámokban Forrás: MÚSZ
Bujdosó Zsombor uralja a junior Európa-ranglistát a vegyesszámokban Forrás: MÚSZ

Bujdosó Zsombor uralja a junior Európa-ranglistát a vegyesszámokban  •  Forrás: MÚSZ

A Vasas 17 éves ígérete, Bujdosó Zsombor két számban is vezet, ezt pedig a Marseille-ben rendezett Golden Tour-viadalon nyújtott produkciójának köszönheti: 200 vegyesen 2:03.29-cel, 400-on pedig 4:22.57-tel ő jelenleg a kontinens legjobbja a 18 éves alattiak mezőnyében.

A lányok mezőnyében nem meglepő, hogy – a már a tavalyi junior Európa-bajnokságon is aranyérmes – Pádár Nikolett (15) szerepel a legjobbak között. A Szegedi Úszó Egylet sportolója február végén a veszprémi Modern Városok Kupáján ért el egyéni csúcsot kedvenc számán, 200 m gyorson (1:59.06), ez természetesen a rangsor élére repítette.

És ha ez a cikk néhány nappal ezelőtt íródik, akkor a negyedik magyar éllovast a Budafóka SE 15 esztendős reménysége, Molnár Dóra lett volna 200 m háton (2:10.32), ám őt vasárnap kevesebb, mint két tizedmásodperccel megelőzte a lengyel Laura Bernat.

A junior Európa-ranglista éllovasai: fiúk, lányok.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
30 perce

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
1 órája

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
7 órája

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
7 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
8 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
8 órája
Ezek is érdekelhetik