Tekvandó: négy arany, egy ezüst a lommeli magyar éremtermés

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 19:37
Címkék
Aprócska túlzással élve világbajnoki méretű és erősségű mezőnyben tudott kiharcolni négy első és egy második helyet a magyar tekvondós küldöttség a hétvégi Belga Nagydíjon, melyen ezernél is többen próbálkoztak a lehető legjobb eredményt elérni a tatamin.

Futballcsapatnyi, vagyis tizenegy fős válogatott képviselte a piros-fehér-zöld színeket a mögöttünk hagyott szombat-vasárnapon a G2-es besorolású Belga Openen, amelynek a hagyományos színhely, Lommel városa adott otthont. Hogy számos ország küldte el tekvondósait a nagy múltú diadalra, azt némiképpen a hiányérzet is magyarázta, tavaly ugyanis nem lehetett megrendezni az összejövetelt a pandémia miatt. Az enyhülő koronavírusos járványhelyzet idén megnövelte a mozgás- és utazási szabadságot, na meg a versenyzési kedvet is, amit jól mutat, hogy a magyar csapatban tizenegyen kaptak helyet, egyszersmind lehetőséget a helytállásra többen is az utánpótlás-korosztályhoz tartozó fiatalok közül.

A tokiói olimpián ötödik Salim Omar a dobogó tetejére állt a Belga GP-n Forrás: mtk.hu
A tokiói olimpián ötödik Salim Omar a dobogó tetejére állt a Belga GP-n Forrás: mtk.hu

A tokiói olimpián ötödik Salim Omar a dobogó tetejére állt a Belga GP-n  •  Forrás: mtk.hu

A lommeli versenyen indult a magyar tekvondó jelenlegi első számú alakja, a tavaly nyári tokiói olimpián súlycsoportjában ötödikként zárt Salim Omar is, aki kiköszörülte a február végi csorbát, amikor is nem jutott be az elődöntőbe az albániai Elnök Kupán. A Belga GP-n feledtette a kisiklást a 18 éves, 54 kilogrammos Európa-bajnok magyar, aki megállíthatatlannak bizonyult a már a 2024-es párizsi olimpiai kvalifikációs sorozatba is beszámító múlt hétvégi eseményen. Belga, francia és horvát vetélytárs „testén át” jutott a döntőbe, ahol a spanyol David Bello Munyozt verte magabiztosan.

A húg „reprodukálta” a báty remeklését. A 13 éves, kétszeres korosztályos Európa-bajnok Salim Kamilah, aki az említett durrësi President's Cupon harmadik volt, Belgiumban szintén nem adta alább az első helynél. Rá a 33 kilós kadétek között előbb egy német ellenfél várt, utána olasz riválisával ízleltette meg a vereség ízét, a fináléban pedig a görög Paraskevi Kalogiru kapitulált ellene.

Egy másik magyar testvérpár is aranyduplázással tette emlékezetessé a belgák nyílt nemzetközi versenyét. A Madridban élő és készülő, 16 esztendős Márton ikrekről, Luanáról és Vivianáról van szó, akik a juniorok világába gyorsan beleerősödve a víkenden szintén az összes útjukba kerülő tekvondóssal elbántak. Előbb az 59 kg-os Luana viharzott végig a mezőnyön, elsöpörve lengyel, majd görög riválisát egyaránt, hogy aztán a döntőben egy újabb görögre, Styliani Marentakira mérjen csapást. Vivianát a 63 kilogrammban négyszer is küzdőtérre szólították, de ezt bánhatta utólag belga, lengyel, francia, az aranyéremért zajló meccsen pedig a szerb Ela Maric egyaránt.

Az ötödik magyar érem, az ezüst Patakfalvy Luca érdeme. A 21 éves, és Salimékhoz hasonlatosan MTK-s versenyző az 53 kg-os kategóriában győzött le egy osztrák, egy holland és egy cseh lányt, s csupán a döntőben maradt alul a spanyol Laura Rodriguezzel szemben.

További korosztályos hírekTEKVONDÓBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
18 perce

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
27 perce

Lelik Réka és Perl Zoltán lett az előző szezon legjobb játékosa a kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
34 perce

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
46 perce

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
57 perce

Rossi: Akinek nincs az egekben a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
1 órája

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
1 órája

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik