Röplabda: alakul az U21-es és az U19-es országos döntők mezőnye

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 13:29
Címkék
A legutóbbi fordulóban rendezték a junior fiú és a leány röplabdabajnokság elődöntőnek számító háromcsapatos tornáit, ahonnan a csoportgyőztesek bejutottak a hatos döntőbe, míg a négy második a fennmaradó két finalista helyért körmérkőzéses tornát játszik áprilisban.

A junior lányok A-csoportjának küzdelmeit aVasasFolyondár utcai röplabdacsarnokában rendezték, ahol a házigazdák győztek a Gödöllő és a Jászberény előtt. A kaposvári B-csoportban aBékéscsabanyert a MÁV Előre és a hazaiak előtt, míg a C-csoportban azMTK Budapest lett az első a Szamos utcában, a Nyíregyházát és a Kispest SE-t megelőzve. A D-csoportban is hazai siker született, itt a Szilágyi utcában azUTEvégzett az élen, a Budaörsöt és a Szent Benedeket megelőzve– írja a hunvolley.hu.írja a hunvolley.hu.

A négy csoportgyőztes várja még a június 4-6. közötti döntőbe az április 23-i négyes torna első két helyezettjét, amely aBudaörs, aGödöllő, aMÁV Előreés aNyíregyházaközül kerül majd ki (a tornát várhatóan Budaörsön rendezik majd), míg a csoport harmadik helyezettjei ugyanekkor a 9-12. helyért küzdenek meg.

Az ifikmezőnyében is ugyanez a lebonyolítási rendszer, itt az A-csoportban, hazai pályán aBékéscsabavégzett az első helyen a Gödöllőt és a Nyíregyházát megelőzve, míg a B-benVasas C, MTK, Kaposvár volt a sorrend a Folyondár utcában. A C-ben azUTEis hazai pályán vívta ki a döntőbejutást a Jászberény és a Szolnok előtt, a D-ben pedig aVasas Alett az első, megelőzve a Szegedet és a Szent Benedeket, azaz a piros-kékeknek két csapata is lesz a fináléban. Ennek a korosztálynak május 27-29-én lesz a hatos döntője, most vasárnap az is kiderül, hogy melyik két csapat jut még be oda: a Szamos utcában csap majd össze a házigazdaMTKaGödöllővel, aJászberénnyelés aSzegeddela fentmaradó helyekért. A csoport harmadikak ugyancsak vasárnap játszanak a 9-12. pozíciókért, mégpedig Besenyszögön.

A fiúkközött csak az U21-es korosztályban rendezik ebben a lebonyolításban a küzdelmeket, itt azonban az A-csoportban meglepetés született, mert aMÁV Előremegelőzte a házigazda Pénzügyőrt, illetve a MEAFC-Miskolcot, a B-csoportban viszont a hazaiKecskemétmagabiztosan előzte meg a Dágot és a DEAC-ot. A C-csoportban aSzolnokis érvényesítette a hazai pálya előnyét, és előzte meg a Kaposvárt és a Rákosmentét, míg a D-ben aDunaújvároslett az első a Kazincbarcika és a rendező MAFC előtt. Itt majd április 24-én lesz a négyes torna aDág, aKaposvár, aKazincbarcikaés aPénzügyőrközött, a döntő ugyanúgy június 4-6-án, mint a lányok esetén.

Az ifikorosztályban viszont a körmérkőzéses alapszakasz végén dől el, hogy a résztvevő 15 csapat közül melyik hat jut a fináléba. Két-két mérkőzés ugyan még mindenkinek hátravan, de már eldőlt a hatos finálé mezőnye, mert aKecskemét, aMÁV Előre, aPénzügyőr, aSzolnok, aKaposvárés aDunaújvárosmár behozhatatlan előnnyel vezet a tabellahetedik helyén álló miskolciak előtt.

U21-es fiú döntősök:Dunaújváros, Kecskemét, MÁV Előre, Szolnok;középdöntő:Dág, Kaposvár, Kazincbarcika, Pénzügyőr
U19-es fiú döntősök:Dunaújváros, Kaposvár, Kecskemét, MÁV Előre, Pénzügyőr, Szolnok
U21-es lány döntősök:Békéscsaba, MTK, UTE, Vasas;középdöntő:Budaörs, Gödöllő, MÁV Előre, Nyíregyháza
U19-es lány döntősök:Békéscsaba, UTE, Vasas A, Vasas C;középdöntő:Gödöllő, Jászberény, MTK, Szeged

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
32 perce

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
49 perce

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
8 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik