Ökölvívás: az U22-es Eb-n ezüstérmes Hámori Luca ott lenne Párizsban

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 14:34
Címkék
Három éremmel térhet haza a magyar küldöttség a poreci U22-es Európa-bajnokságról; a tavaly még "csak" harmadik Hámori Luca ezúttal ezüstöt nyert Horvátországban.

Egy évvel ezelőtt az olaszországi Roseto degli Abruzziban rendezett U22-es Európa-bajnokságon Kiss Levente és Hámori Luca bronzérmének örülhetett a magyar csapat. Az idén Porecben mind mennyiségben, mind pedig a medálok fényességében túlszárnyalta a magyar csapat.Kiss Levente és Hámori Luca bronzérmének örülhetett a magyar csapat. Az idén Porecben mind mennyiségben, mind pedig a medálok fényességében túlszárnyalta a magyar csapat.

A három elődöntősünk közül Sipos Hajnalka (52 kg) vereséget szenvedett a döntőbe jutásért, így harmadik lett, míg Hámori (66 kg) és Hoffmann Réka (+81 kg) finalista volt, ám az utolsó mérkőzését egyhangú pontozással elvesztette.

Hámori Luca Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Hámori Luca Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Hámori Luca  •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A kőszegiek 66 kg-sok mezőnyében érdekelt versenyzője így sorozatban már másodszor állhat dobogóra az U22-es korosztály kontinensviadalán, ráadásul még mindig csak 21 éves.

„Nagyon örülök, hogy egy érmet haza tudtam hozni – kezdte értékelését a Sportrádióban Hámori Luca. – A döntőbe jutás után már természetesen az volt a cél, hogy ez arany legyen. Szomorú voltam, de másnap már úgy keltem fel, hogy az ezüst is hatalmas eredmény, nem üres kézzel térek haza. De mindent meg fogok tenni, hogy ez az érem jövőre még fényesebb legyen.”

A hazai ökölvívás legígéretesebb női versenyzőinek egyike a távlati terveiről is beszélt, két év múlva ott szeretne lenni Párizsban az ötkarikás játékokon.

„Természetesen nekem is az a célom, hogy kétezerhuszonnégyben ott legyek az olimpián. Lesznek addig még világ- és Európa-bajnokságok, azok mind pontszerző versenyek, így beleszámítanak a kvalifikációba. És ha jól tudom, az olimpia évében lesz még egy külön kvalifikációs verseny is.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: kézilabdás legenda nevét viseli a csarnok

Egyéb egyéni
2 perce

Thomas Müller: Levadászom Lionel Messit!

Minden más foci
10 perce

NHL: az Anaheim óriási csata végén lezárta a Washington győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
16 perce

Zárt védelem, nyitott kérdés: mit lép a Puskás Akadémia a Nagyerdőben?

Labdarúgó NB I
28 perce

Tomanóczy Tibor: A szülő az utánpótlásedző legnagyobb ellensége

Utánpótlássport
52 perce

NBA: száguld az Oklahoma, elképesztően kezdett a New York, Jokicsék nagyot fordítottak

Amerikai sportok
1 órája

Kispályás futballmentő tornasorozat Fejér vármegyében

Labdarúgó NB II
1 órája

Bódog Tamás: Jó érzéssel gondolok a miskolci hónapokra

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik