Kosárlabda: Toman Réka három fronton bizonyít a Csatában

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 18:12
Címkék
A Csata DSE 15 éves kosárlabdázója, Toman Réka nemcsak a saját korosztályában, a kadétok mezőnyében, hanem a juniorbajnokságban is szórja a pontokat. Eközben a korosztályos válogatott hátvéd már a felnőtt másodvonalban is debütálhatott, mi több a második meccsén már 21 ponttal zárt.

Parádésan kezdte a bajnokságot a 15 évesToman Réka, ugyanis a kadét kosarasok közötta vezérletével a Csata DSE százszázalékos mérleggel az első helyen áll az A csoportban az alapszakaszban. A fiatal kiválósága bajnokság egyik legjobb pontszerzőjeként 19,3 pontot dob meccsenként.Toman Réka, ugyanis a kadét kosarasok közötta vezérletével a Csata DSE százszázalékos mérleggel az első helyen áll az A csoportban az alapszakaszban. A fiatal kiválósága bajnokság egyik legjobb pontszerzőjeként 19,3 pontot dob meccsenként.

„Számítottam rá, hogy az U16-ban vezérszerepet kell majd vállalnom, és örültem, hogy ennek rögtön a bajnokság elején sikerült megfelelnem. Egyáltalán nem teher, sőt jó érzés, hogy a csapattársaim számítanak rám, kvázi én mutathatom nekik az utat, és igyekszem nemcsak a pontokban, hanem a játék minden területén segíteni a csapatot"– fogalmazott Toman az Utánpótlássportnak.

Toman Réka (15) a kadétok és a juniorok között is remekel, valamint már az NB I/B piros csoportban is rendszeresen szóhoz jut Forrás: csatadse.com
Toman Réka (15) a kadétok és a juniorok között is remekel, valamint már az NB I/B piros csoportban is rendszeresen szóhoz jut Forrás: csatadse.com

Toman Réka (15) a kadétok és a juniorok között is remekel, valamint már az NB I/B piros csoportban is rendszeresen szóhoz jut  •  Forrás: csatadse.com

A hátvéd poszton bevethető tehetség a saját korosztálya mellett a juniorban is remekel: az alapszakasz első négy fordulójában 16,8 pontot átlagolt, ezzel pedig ott is az együttese legeredményesebbje. A Csata az U18-ban is veretlenül vezeti csoportját.

„Nagyon fontos, hogy a saját korosztályomban rendre kiegyensúlyozott, jó teljesítmény nyújtsak. Ott hárul rám a legnagyobb felelősség, és ott várom én is magamtól a legtöbbet. De a kadéthoz hasonlóan a juniorban is bizonyítani szeretnék, hiszen az idősebbek között nagyobb a konkurencia, többet lehet fejlődni, eközben pedig a válogatott szempontjából is lényeges, hiszen be tudom bizonyítani, hogy lehet rám számítani többféle szerepben is– mondta Réka, majd a felnőtt másodosztályban való bemutatkozására is kitért. – A piros csoportban szerepelni egy újabb lépcsőfok a számomra, és jó visszaigazolása annak, hogy a sok munkával a nagyok közé be lehet kerülni, és úgy érzem, eddig megállom a helyemet ott is. Nyilván,az idősebbek fizikailag még előrébb tartanak nálam, de igyekszem minél többet tanulni tőlük. Meccsről meccsre egyre jobban hozzászokok a tempóhoz– bízom benne, idővel ott is nagyobb szerepet tudok kiharcolni"– nyilatkozta a reménység, aki aa BEAC elleni második meccsén már is 21 ponttal jelentkezett az NB I/B piros csoportban.

Ám az ideális bajnoki rajt után az elmúlt hetekbennémileg visszaesett a dobóhatékonysága.

Toman Réka (balon) nemcsak nézi, hanem kiváló játékkal segíti is csapattársait Forrás: csatadse.com
Toman Réka (balon) nemcsak nézi, hanem kiváló játékkal segíti is csapattársait Forrás: csatadse.com

Toman Réka (balon) nemcsak nézi, hanem kiváló játékkal segíti is csapattársait  •  Forrás: csatadse.com

„Sajnos a remek szezonkezdet után kisebb hullámvölgybe kerültem, fizikailag és lelkileg egyaránt, emiatt az utóbbi néhány meccsen nem ment olyan jól a játék, mint ahogy elvárnám magamtól, de azon dolgozok, hogy újra visszanyerjem az önbizalmamat és vele együtt az idény eleji formámat. A gyengeségeimen próbálok minden edzésen javítani, ezáltal is bizonyítani az edzőimnek, illetve saját magamnak is, hogy képes vagyok a rosszabb meccseken is túllendülni. Ugyanakkor szerintem már jövök ki ebből a rosszabb szériából."

A klubja mellett az U16-os válogatottra is fókuszál. AMészárosné Kovács Andrea vezette nemzeti csapattal elsősorban a jövő évi korosztályos Európa-bajnokságra készül, de mindezt megelőzi idén decemberben egy spanyolországi felkészülési torna, majd a katowicei Olimpiai Reménységek Versenye.Ám a fiatal reméli, a 2022-es debreceni U17-es világbajnokságra készülő magyar keretbe is lesz esélye beverekedni magát. Utóbbiban nővérével, Toman Petrával játszhatna együtt.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
6 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
6 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
7 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
7 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
7 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik