Kick-box: Budapest helyett Budvában bizonyíthatnak a fiatalok

2021.11.04. 15:58
Címkék
Eredendően a magyar főváros adott volna otthont a kick-boxolók 2021-es utánpótlás Európa-bajnokságának augusztusban, a koronavírusos járványhelyzet bizonytalanságai miatt azonban a hazai szövetség március végén kénytelen volt lemondani a rendezést. A korosztályos Eb így későbbre és új helyszínre került át: a montenegrói Budva fogadja a kontinens fiataljait most péntektől a jövő hét végéig.

A pandémia hullámzó veszélyességi szintje, a járványnak tavasszal éppen felfelé ívelő szakasza ellehetetlenítette a nyári budapesti Európa-bajnokság megtartását, Budvában azonban e hét végétől – ha korlátozások közepette, és megszigorított biztonsági intézkedések mellett is, de – megrendezik az utánpótláskorú kick-boxolók idei kontinensviadalát.A pandémia hullámzó veszélyességi szintje, a járványnak tavasszal éppen felfelé ívelő szakasza ellehetetlenítette a nyári budapesti Európa-bajnokság megtartását, Budvában azonban e hét végétől – ha korlátozások közepette, és megszigorított biztonsági intézkedések mellett is, de – megrendezik az utánpótláskorú kick-boxolók idei kontinensviadalát.

Csaknem száz magyar harcos indul a korosztályos kick-box Eb-n Forrás: wako.sport
Csaknem száz magyar harcos indul a korosztályos kick-box Eb-n Forrás: wako.sport

Csaknem száz magyar harcos indul a korosztályos kick-box Eb-n  •  Forrás: wako.sport

„Avisszalépés szükséges és jó döntés volt, mert a nyári időpont a pandémia miatt túl korai lett volna. A novemberi rendezés viszont üdvözlendő, mert éppen a fiatal korosztály esetében a legnehezebb fenntartani a motivációt és a folyamatosságot, főleg, ha nincsenek konkrét célok a versenyzők szeme előtt" – jelentette ki a magyarországi viadal törlése kapcsán Galambos Péter, a hazai sportági szövetség első embere. Az elnök érdeklődésünkre hozzáfűzte, hogy - a legkisebbek védelme érdekében - a gyerekek és a kadét 1-esek számára ezúttal nem írták ki az Eb-t, vagyis Montenegróban csak két korosztály, az idősebb kadétok és a juniorok, tehát a 13-18 közöttiek küzdhetnek meg az érmekért.

Hogy mégsem beszélhetünk csonka Európa-bajnokságról, azt adatokkal is alátámasztotta Galambos Péter:

„Tőlünk sem törpealakulat utazik, hiszen csaknem száz versenyzőnk lesz ott Budvában a tatamin és a ringben, s a küzdelmi kategóriák mellett formagyakorlatban is indulunk. Mivel országonként és súlycsoportonként két fiatal nevezhető, ezért is nagy a létszám: a legutolsó információm szerint 39 nemzet 1400 versenyzőjét nevezték az Eb-re.”

Az elnök az esélyeket illetően úgy fogalmazott, bízik a mieinkben.

„A gyerekekben munkál az adrenalin, harapni akar mindegyik, mert régóta nem voltak már világversenyen. Igaz, a pandémia miatt a felkészülés nem volt, nem lehetett teljes, a motiváció a jó szereplésre azonban nagyon erős, ez reményeim szerint az eredményességünkben is meg fog mutatkozni.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
6 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
6 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
6 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
7 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
7 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
7 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik