Kajak-kenu: pénteken kezdődik az ORV – 72 magyar versenyzővel

2021.09.10. 08:55
Címkék
Péntektől vasárnapig a csehországi Racice ad otthont az U17-es és U15-ös kajakosok, kenusok nemzetközi viadalának, az Olimpia Reménységek Versenyének, amelyre ismét hatalmas magyar csapat utazott el.

Az ORV-t eredetileg a V4 országoknak rendezték, ám az utóbbi években jelentősen kibvült a mezőny. Tavaly éppen Szegeden tartották, a koronavírus-járvány miatt akkor az volt a kajak-kenusok egyetlen nemzetközi utánpótlásversenye. Nem meglepő, hogy a magyar válogatott akkor is utcahosszal a mezőny előtt végzett: 42 arany-, 41 ezüst és 26 bronzéremmel nyerte meg az éremtáblázatot.

Forrás: MKKSZ
Forrás: MKKSZ

 •  Forrás: MKKSZ

Az idén a 2004 és 2006 között sportolók vesznek részt az eseményen, hatvan versenyszámban összesen hetvenkét magyar fiatal indul. A keretben olyanok is helyet kaptak, akik rész vettek a hétfőn véget ért portugáliai U23-as és ifjúsági világbajnokságon is.

Az előzetes várakozásokról a kajakosok utánpótlás szövetségi kapitánya, Makrai Csaba nyilatkozott az MKKSZ-nek: „Az utazás során minden rendben zajlott, az időjárás kitűnő, rengeteg ország van itt, nagyon komolyan veszik a versenyt. A következő három napban a célunk, hogy a lehető legtöbb éremmel jöjjünk haza.”

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
9 perce

NB II: FC Ajka–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
23 perce

Tour de France: dráma, könnyek és fordulat a királyetapon

Kerékpár
36 perce

A versenyképesség megőrzése a legfőbb cél az élvonal aranyérmesénél

Labdarúgó NB I
40 perce

Bánáti Kevin tudja, a bajnokcsapattól mindenki győzelmet vár

Európa-konferencialiga
43 perce

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
58 perce

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
1 órája

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája