Tokiói paralimpia: öt 21 év alatti magyar sportolónak szoríthatunk

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2021.08.23. 08:51
Címkék
Augusztus 24-én – bő két héttel a tokiói olimpia végeztével – megkezdődik a paralimpia a Japán fővárosban, amelyen a harmincnyolc fős magyar versenyzői küldöttségből öten még nem töltötték be a huszonegyedik életévüket. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével, Szabó Lászlóval beszélgettünk az esemény előtt, előtérbe helyezve a fiatal sportolókat.

Kedden a megnyitóval elkezdődik a 2021-es (nevében 2020-as) tokiói paralimpia, amelyen Magyarország képviseletében harmincnyolc fős versenyzői csapat vesz részt. A sportolók között több fiatalt is találunk, öten még a huszonegyedik életévüket sem töltötték be: az úszók között Payer Katának (15), Száraz Evelinnek (16) és Konkoly Zsófiának (19), míg a kajakozóknál Kiss Péternek (18) és Kiss Eriknek (20) szurkolhatunk. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László szerint nincs különösebb oka annak, hogy a fiatalok ebben a két sportágban jeleskednek.Payer Katának (15), Száraz Evelinnek (16) és Konkoly Zsófiának (19), míg a kajakozóknál Kiss Péternek (18) és Kiss Eriknek (20) szurkolhatunk. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László szerint nincs különösebb oka annak, hogy a fiatalok ebben a két sportágban jeleskednek.

Kiss Péter a paralimpiai eskütételen Forrás: Budapesti Honvéd Sportegyesület
Kiss Péter a paralimpiai eskütételen Forrás: Budapesti Honvéd Sportegyesület

Kiss Péter éremesélyesként vág neki a játékoknak  •  Forrás: Budapesti Honvéd Sportegyesület

„Rengeteg tehetséges fiatal van a magyar parasportban, például atlétikában és asztaliteniszben is szerezhettek volna kvótát ifjú sportolóink, ha minden kedvezően alakult volna számukra. Az tény, hogy az úszás és a kajak kifejezetten eredményes hazai tekintetben, így természetesen az ifjabb generációkat is jobban vonzza – mondja Szabó, aki szerint az utóbbi időben nőtt az általános érdeklődés a fogyatékosok sportja iránt. – A nyilvánosság számára egyre jobban látható a parasport, és ez az összes fogyatékkal élő emberre hatással van. Az elismertség is növekszik, ez az olimpiai szereplésért járó jutalomban is megmutatkozik, de azt is kiemelhetném, hogy az Év Sportolója-gálán ugyanúgy díjazzák őket, mint az ép társaikat. Nem vagyunk még a folyamat végén, de egyértelműen nőtt a terület presztízse.”

Augusztus 11-én a budapesti Eiffel Műhelyházban rendezték a paralimpiai eskütételt, amelyen a sportolók közül az ifjú kajakozó, Kiss Péter különleges feladatot kapott.

Szabó László a paralimpiai eskütételen Forrás: hparalimpia.hu
Szabó László a paralimpiai eskütételen Forrás: hparalimpia.hu

Szabó László a paralimpiai eskütételen  •  Forrás: hparalimpia.hu

„Három kiemelt pont van, ahol egy-egy sportoló képviseli a paralimpián az egész magyar csapatot, a kijelölés módjáról pedig határozott elképzeléseink vannak: az eskütétel folyamán olyan sportoló mondhatja a szöveget, aki először utazik a játékokra. Peti világ- és Európa-bajnok volt az elmúlt években, emellett elkötelezettsége, személyes kvalitásai és szimpatikussága alkalmassá tette, hogy felkérjük erre a feladatra. A nyitóünnepségen zászlóvivőként olyanversenyzőt (a kerekesszékes vívót, Dani Gyöngyit– a szerk.)láthatunk, aki már korábban bizonyított ilyen eseményen, míg a záróünnepségen az kapja ezt a megtiszteltetést, aki a legkiemelkedőbb eredményt éri majd el Tokióban – magyarázza az MPB elnöke, aki szerint jó állapotban kezdik a magyarok a megméretést. – Mint mindenkit, a fiatalokat is jó erőben, jó kedvűen és motiváltan találtam az eskütételen; várják, hogy bizonyíthassanak.”

Azonban nemcsak Kiss Péter neve mellett áll impozáns eredménysor a fiatal parasportolók között: Konkoly Zsófia már a 2016-os riói játékokon is szerepelt, sőt, 100 méter pillangón bronzérmet szerzett. Száraz Evelin Eb-arannyal és vb-bronzzal is büszkélkedhet, Payer Kata Európa-bajnoki második lett idén májusban a 4x100-as gyorsváltóban, Kiss Erik pedig az utóbbi évek világkupáin ért oda az élmezőnybe.

„Kata, Evelin és Erik esetében ez a tapasztalatszerzés paralimpiája lesz; a legjobb nyolcba jutás már mindannyiuk esetében megsüvegelendő teljesítmény lenne. Zsófi tekintetében az éremszerzés elvárható, hasonlóan Petihez, akinél akár aranyra is számíthatunk. A siker azonban apró dolgokon múlik és sok mindentől függ, ezért nem is érdemes túlságosan elmerülni a jósolgatásban. Ami biztos, hogy legyen bármi a végeredmény, ezek a fiatalok örökre szóló élménnyel térnek majd haza Tokióból.”

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
4 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
31 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik