Kosár: az idén sem lesznek korosztályos Eb-k, de van pótmegoldás

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 20:53
Címkék
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) európai vezetőtestülete úgy döntött, hogy 2021-ben sem lesznek utánpótlás Európa-bajnokságok, helyettük Youth European Challengers néven kisebb tornákat szerveznek a nyáron.

A FIBA európai vezetése nemrégiben úgy határozott, hogy ezen a nyáron sem tartják meg a korosztályos Európa-bajnokságokat, mivel a fiatalok tizenhat vagy annál is több csapat részvételével lebonyolítandó tornáinak biztonságos megrendezésére a jelenlegi járványhelyzetben nem lát lehetőséget. Eközben viszont a legtöbb nemzeti szövetség azt jelezte a kontinentális szervezetnek, hogy a tavalyi, eseménytelen esztendő után az idén mindenképpen szeretnék hivatalos utánpótlás-viadalokon szerepeltetni válogatottjaikat.

Ennek nyomán a FIBA bejelentette: Youth European Challengers 2021 elnevezéssel kisebb tornákkal igyekszik pótolni az Eb-k hiányával keletkezett űrt. A magyar szövetség utánpótlásszakágért felelős vezetőjét, Mészáros Lajost kérdeztük a nyári versenyprogram átalakulásáról.

„Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az európai vezetőkkel, így nem ért bennünket váratlanul a döntés az új elképzelésekről. Amint egyértelmű vált, hogy nem lehet majd Eb-ket rendezni az idén sem, mi azonnal szorgalmaztuk, hogy valamilyen formában azért legyenek válogatott mérkőzések, ellenkező esetben egy teljes korosztály eshet el végérvényesen a nemzetközi megméretés lehetőségétől. A tervek szerint a 2019-es világesemények eredményei alapján az első tizennyolc válogatott három, egyenként hatcsapatos tornán vehet részt: a tizenhat jelenlegi A divíziós együttes mellett a B kategória két legjobbja csatlakozhat a mezőnyhöz. Ezeken a viadalokon önkéntes alapon indíthatnak válogatottat az országok, és – részben emiatt – az A, a B és a C divízió között befagyasztják a feljutást és a kiesést.”

A Gáspár Dávid vezette női U20-as válogatott éremesélyesként vághatott volna neki a soproni Eb-nek Forrás: FIBA
A Gáspár Dávid vezette női U20-as válogatott éremesélyesként vághatott volna neki a soproni Eb-nek Forrás: FIBA

A Gáspár Dávid vezette női U20-as válogatott éremesélyesként vághatott volna neki a soproni Eb-nek  •  Forrás: FIBA

A válogatottrangsorok rögzítése miatt a Challenger-tornák nem kvalifikálnak a jövő évi világversenyekre. Az egyedüli kivételt az U16-osok eseményei jelentik: ennek a korosztálynak ez lesz az első jelentős nemzetközi eseménye, így a három idei U16-os torna végeredménye alapján dől el, mely nemzeti csapatok indulhatnak a jövő évi U17-es világbajnokságon. Ebben a korosztályban a fiúk mezőnyét Spanyolország, míg a lányokét Magyarország látja vendégül 2022-ben, vagyis utóbbi eseményen a mieink alanyi jogon lesznek résztvevők.

A mostani döntés értelmében első körben azok az országok kapnak lehetőséget a European Challengers tornák megrendezésére, amelyek az adott utánpótlás Eb házigazdái lettek volna. A női U20-as kontinenstornát Sopronban tartották volna.

„Az már biztos tehát, hogy ezt a viadalt mi rendezhetjük meg, de – amennyiben a szövetségi költségvetés lehetővé teszi – a fiúszakágban is szeretnénk egy tornának otthont adni. Az érintett korosztályról és a pontos helyszínről még egyeztetünk a FIBA-val – szolgál a friss információval Mészáros. – Persze a válogatottjaink nyári programja mindenképpen rövidül. Közvetlenül az események előtt három hetes edzőtáborban vesznek részt az együttesek, majd a kéthetes Eb-k helyett egyhetes tornák következnek. Azt javasoltuk a nemzetközi szövetségnek, hogy a hatos csoportok kialakítása regionális alapon történjék, de ez ügyben még nem született döntés.”

Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi tervek szerint (a kontinenstornákkal ellentétben) az utánpótlás-világbajnokságokat „buborék” rendszerben megtartják. Ha valóban így lesz, akkor a lányok U19-es vb-jének mezőnyét Debrecen fogadhatja.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik