Labdarúgás: csökkent a fiatalok játékideje az NB I 27. fordulójában

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.06. 08:56
Címkék
A labdarúgó NB I 27. fordulójában az utánpótláskorúakat tekintve nyolc csapat tizennégy fiatal játékosa lépett pályára. A 2000. január 1-jén vagy az után született labdarúgók összesen 791 percet töltöttek a gyepen; a statisztika az év legalacsonyabb számát mutatja.

Bár a szezon negatív rekordját nem közelítette meg (608 perc a 13. fordulóban),a tavaszi szezon legkevesebb játékpercét hozta április első hétvégéje a labdarúgó NB I-ben a fiatalok szempontjából. A viszonylag jelentős visszaesés a 21 év alattiakat az idén legtöbbet foglalkoztató MTK, Budafok pároson most sem múlt. A kék-fehérek játékosai között a Paks elleni vereség alkalmával Kata Mihályt (18), Mezei Szabolcsot (20), és a mérkőzésen a fővárosiak egyetlen gólszerzőjét, Schön Szabolcsot (20) is megtalálhattuk. A paksiaknál a 19 éves Tamás Olivér kezdőként a meccs lefújásáig pályán volt. Az FTC-t fogadó Budafok edzője, Csizmadia Csaba három 21 év alatti kölcsönjátékosnak is kezdőként szavazott bizalmat. Ám aCsonka András (20) és Skribek Alen (19) mellett szerepet kapó Huszti András (20)– piros lapja miatt– viszont csak egy szűk órát lehetett pályán, jelentősen megnehezítve ezzel csapata dolgát. A Ferencváros kíméletlenül ki is használta az emberelőnyt, 4–0-ra győzött Budafokon. A hazaiak mestere a hajrában a 20 éves Soltész Istvánt is becserélte, aki harmadik alkalommal kapott lehetőséget felnőtt első osztályú találkozón.Kata Mihályt (18), Mezei Szabolcsot (20), és a mérkőzésen a fővárosiak egyetlen gólszerzőjét, Schön Szabolcsot (20) is megtalálhattuk. A paksiaknál a 19 éves Tamás Olivér kezdőként a meccs lefújásáig pályán volt. Az FTC-t fogadó Budafok edzője, Csizmadia Csaba három 21 év alatti kölcsönjátékosnak is kezdőként szavazott bizalmat. Ám aCsonka András (20) és Skribek Alen (19) mellett szerepet kapó Huszti András (20)– piros lapja miatt– viszont csak egy szűk órát lehetett pályán, jelentősen megnehezítve ezzel csapata dolgát. A Ferencváros kíméletlenül ki is használta az emberelőnyt, 4–0-ra győzött Budafokon. A hazaiak mestere a hajrában a 20 éves Soltész Istvánt is becserélte, aki harmadik alkalommal kapott lehetőséget felnőtt első osztályú találkozón.

Szánthó Regő (20, balra) ünnepel a gólja után. Forrás: ZTE FC Zalaegerszeg
Szánthó Regő (20, balra) ünnepel a gólja után. Forrás: ZTE FC Zalaegerszeg

Szánthó Regő (20, balra) ünnepel a gólja után.  •  Forrás: ZTE FC Zalaegerszeg

Az U21-es Európa-bajnokságot a koronavírus miatt biztonsági okokból kihagyni kényszerülő Szánthó Regőé(20)volt a forduló legszebb találata. A Zalaegerszeg támadója 66 percet kapott Waltner Róberttől, amit egy gyönyörű szabadrúgásgóllal hálált meg: csapata ezzel szerzett vezetést a DVTK elleni mérkőzésen,és 2–0-ra meg is nyerte a találkozót. A zalaiaknál Németh Erik (20) csereként szállt be, 18 percet töltött a pályán.

A mezőnymindeddig legtöbbet foglalkoztatott 21 év alatti játékosa, a Puskás Akadémiában szereplőKiss Tamás (20) ugyanúgy végigjátszotta a Mezőkövesd elleni, 2–0-ra megnyert mérkőzést, mint az újpesti Csongvai Áron (20) a Honvéd ellen, akinek csapata kétgólos előnyről sem tudott nyerni: 2–2 lett a vége a fővárosi derbinek. A kispestiek vezetőedzője, Horváth Ferenc a 92. percben a 21 éves Szendrei Norbertet cserélte be.

Szintén szóhoz jutott a hét végén a Kisvárda csapatában Kovácsréti Márk (20): ő csereként beállva 19 percet töltött a pályán a MOL Fehérvár elleni, 0–0-ra végződő összecsapáson.

AZ U21-ES MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 27. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
Budafok: 90+81+57+9=237 perc
MTK: 90+51+39=180 perc
Paks: 90 perc
Puskás Akadémia: 90 perc
Újpest: 90 perc
Zalaegerszeg: 66+18= 84 perc
Kisvárda: 19 perc
Honvéd: 1 perc
Játékosonként:
Schön Szabolcs (MTK): 90 perc
Csonka András Mátyás (Budafok): 90 perc
Tamás Olivér (Paks): 90 perc
Kiss Tamás (Puskás Akadémia): 90 perc
Csongvai Áron (Újpest): 90 perc
Skribek Alen (Budafok): 81 perc
Szánthó Regő (ZTE): 66 perc
Huszti András (Budafok): 57 perc
Mezei Szabolcs (MTK): 51 perc
Kata Mihály (MTK): 39 perc
Kovácsréti Márk (Kisvárda): 19 perc
Németh Erik (ZTE): 18 perc
Soltész István (Budafok): 9 perc
Szendrei Norbert (Budapest Honvéd): 1 perc
ÖSSZESEN: 791 perc

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
3 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
8 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
10 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
34 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
41 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik