Kézi: nagy lehetőség a szegedi fiataloknak a veszprémi túra

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2021.03.18. 14:10
Címkék
Szerdán derült ki, hogy a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata utánpótláskorú játékosokkal tölti fel megfogyatkozott keretét a vasárnapi, Telekom Veszprém elleni rangadóra.

Ha van csapat, amelyet igazán súlyosan érintett a koronavírus-járvány, az feltétlenül a MOL-Pick Szeged. A Kékek legtöbb játékosa már ősszel átesett a fertőzésen, most pedig a vezetőedző, Juan Carlos Pastor is megbetegedett, ahogyan Bodó Richárd is, a balátlövő már második alkalommal kapta el az új típusú koronavírust. A szegedieket emellett egyéb betegségek és sérülések is sújtják, így mindössze hét bevethető felnőttjátékosuk maradt a hétvégi, Veszprém elleni rangadó előtt. A szakmai stáb így a fiatalokhoz nyúlt, akik számára egyszerre felelősség és lehetőség ez a helyzet.

A hírről Kárpáti Krisztiánt, a Pick Akadémia igazgatóját kérdeztük.

Rea Barnabás (kékben) a mostani évadban bemutatkozott szegedi fiatalok egyike Forrás: MOL-Pick Szeged
Rea Barnabás (kékben) a mostani évadban bemutatkozott szegedi fiatalok egyike Forrás: MOL-Pick Szeged

Rea Barnabás (kékben) a mostani évadban bemutatkozott szegedi fiatalok egyike
 •  Forrás: MOL-Pick Szeged

„Mindenképpen nagy lehetőség ez a fiatalok számára, hiszen bár megtizedelt a csapatunk, mégis világklasszis kézilabdázóink vannak, akiktől rengeteget lehet tanulni. Egy ilyen meccs segítheti az utánpótláskorú játékosok fejlődését, nagy lökést adhat a karrierjüknek.’’

A szakvezető szerint jó eséllyel pályára is lépnek majd a fiatalok.

„Nyilván a felnőttcsapat stábja dönti el, hogy milyen szerepet szán nekik, de úgy gondolom, részfeladatok megoldására alkalmasak lehetnek. Már azzal is sokat segíthetnek, ha tehermentesíteni tudják a felnőttjátékosokat, nem lógnak ki lefelé a csapatból. Ilyen esetekben mindig azt kérjük a fiataloktól, hogy legyenek bátrak, vállalják fel a szituációkat, csinálják azt, amiben biztosak, illetve próbáljanak meg mindent ellesni a nagycsapat játékosaitól.’’

További sportági hírek KÉZILABDÁBAN sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Batrakov megpattanó lövésére Cancelo válaszolt az első félidőben: Galatasaray–Barcelona 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
1 órája

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2 órája

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
2 órája