Férfi kézi: Lukács Péter példaképek mellett fejlődik Veszprémben

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 08:48
Címkék
Megszerezte az első góljait a Telekom Veszprém felnőttcsapatában Lukács Péter. A 18 éves, elsősorban a BFKA-Veszprém U22-es gárdáját erősítő irányítót az első bakonyi évadjáról kérdeztük.

A jelenlegi szezonban többször is szerepelt a keretben, de az első gólját a múlt heti Eger elleni NB I-es mérkőzésen szerezte meg a bajnoki címvédő Telekom Veszprém színeiben a 18 éves Lukács Péter. A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia veszprémi részlegének U22-es csapatához tartozó, az NB I/B-ben nyolc meccsen 67 gólnál járó játékos számára természetesen meghatározó pillanat volt az első (két) élvonalbeli találat.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a felnőttcsapat tagja lehettem – kezdte az Utánpóltássportnak Lukács Péter. – Nekünk fiataloknak örömteli, hogy sok NB I-es meccsen bekerülhetünk a keretbe, és időnként még játéklehetőséget is kapunk a világ egyik legjobb együttesében. Az Eger ellen az első és második félidőben is pályára kerültem, igyekeztem élni a lehetőséggel, örültem az első góljaimnak és persze a győzelemnek is.”

Lukács Péter megszerezte az első NB I-es góljait a Veszprémben Fotó: Wolf Attila bfakademia.hu
Lukács Péter megszerezte az első NB I-es góljait a Veszprémben Fotó: Wolf Attila bfakademia.hu

Lukács Péter megszerezte az első NB I-es góljait a Veszprémben  •  Fotó: Wolf Attila bfakademia.hu

A korosztályos válogatott irányító a nyáron az FTC-ből igazolt kölcsönbe Veszprémbe. A zöld-fehéreknél szintén erős az utánpótlásbázis és a fiatalok is sokat játszanak az első osztályú felnőttcsapatban. Adódik tehát a kérdés, miért döntött a váltás mellett?

„Az FTC-ben is kiváló munka folyik, de úgy éreztem, szükségem van a váltásra. Ki akartam próbálni magamat egy új közegben, távol a családomtól, ahol egyedül kell boldogulnom. Sokat segített ez az időszak abban is, hogy magabiztosabbá váljak.”

Lukács időnként a felnőttcsapat sztárjaival edz együtt, de amikor „csak” a BFKA U22-es edzésén jelenik meg, akkor is igazi legendával találkozik, ugyanis a 2019-ben visszavonult Momir Ilics a gárda vezetőedzője.

„Az első perctől fogva mindenki nagyon kedves, testközelből láthatom a világklasszisokat, próbálok odafigyelni minden mozdulatukra és Momir Ilics is mindenki számára egy igazi példakép. Sokat fejlődtem taktikailag, komoly rendszerbe kellett beleszoknom itt Veszprémben és külön örülök, hogy a védekezésem sokat erősödött.”

A BFKA reménysége azt mondja, jelenleg a rövid távú célokra, csak az előtte álló feladatokra koncentrál.

„Az U22-es együttessel titkos vágyunk, hogy az első helyen végezzünk az NB I/B-ben, és feljussunk az élvonalba. Ennél most nem gondolkozom előrébb, próbálom odatenni magamat, és a jelenre koncentrálni. Csapatként és egyénileg is jó szezont szeretnénk zárni, aztán pedig meglátjuk, mit hoz a jövő.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
5 perce

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
14 perce

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
14 perce

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
18 perce

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
43 perce

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
47 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja, de csak Özbas Szofi tudott nyerni

Egyéb egyéni
1 órája

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik