Kézilabda: álomból lett valóság a váci Dunakanyar KA

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2021.02.25. 19:31
Címkék
Négy évvel ezelőtt, 2017-ben indult el a Dunakanyar Kézilabda Akadémia, amelynek impozáns, váci létesítménye két esztendővel később készült el. Már most is sikersztori a nevelőműhely története; a szakmai igazgatót, Németh Andrást kérdeztük.

A korábbi női szövetségi kapitány, jelenleg a Váci NKSE és Dunakanyar Kézilabda Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozó Németh András szerint ritka, hogy az ember álmodik valamit, és megéri annak valóra válását is. Ez neki és a váci szakvezetésnek megadatott, idilli környezetben, gyönyörű létesítményt kapott 2019-ben a Pest megyei utánpótlás-nevelőműhely, amelyet azóta is büszkén használnak a fiatalok.

Németh András időnként edzést is vezényel a Dunakanyar-akadémia fiataljainak Fotó: Bruckner Vince
Németh András időnként edzést is vezényel a Dunakanyar-akadémia fiataljainak Fotó: Bruckner Vince

Németh András időnként edzést is vezényel a Dunakanyar-akadémia fiataljainak  •  Fotó: Bruckner Vince

„A serdülő harmadosztályból indultunk a legelső csapatunkkal, utána szépen fokozatosan jöttünk fölfelé – emlékezett vissza az Utánpótlássportnak Németh András. – Nyertünk bajnokságokat, mostanra ott tartunk, hogy az ifjúsági első és másodosztályban, a serdülő élvonalban és a felnőtt NB II-ben szerepel csapatunk, szerencsére általában az élmezőnybe tartozunk. Ráadásul tényleg egy olyan létesítményünk van, amelyben élmény dolgozni, edzeni, mindannyian nagyon értékeljük, és azt gondolom, valóságos ékköve Vác városának.”

Jelenleg hatvan 14 és 18 év közötti lánnyal foglalkoznak az akadémián, akiknek átlagosan heti hét edzés vezényelnek. Mára nem is lehet kérdés, hogy a térség és az egész ország meghatározó nevelőműhelyévé vált a DKA.

Forrás: dunakezi.hu
Forrás: dunakezi.hu

 •  Forrás: dunakezi.hu

„Alapvetően Borsod, Heves, Nógrád megyét, valamint Pest megye északi részét céloznánk meg, és természetesen már vannak bőven játékosaink ezekről a területekről, viszont egyelőre nem tudják kizárólagosan megtölteni a csapatainkat. Ezért az ország minden pontjáról érkeznek fiatalok a toborzóinkra, és kiválasztjuk a legjobbakat.”

A Vác felnőtt NB I-es együttesében már évek óta rendre lehetőséget kapnak az ígéretes fiatalok, Németh szerint e tekintetben nem lesz változás a jövőben sem. Már csak azért sem, mert ha igazak a hírek, a nyártól a korábbi szövetségi kapitány veszi át az élvonalbeli alakulat irányítását.

„Továbbra is stabil lábakon áll az utánpótlásunk, és biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül teljesen fel tudjuk tölteni saját utánpótlásból a felnőttcsapatot, nagyon sok olyan gyereket az akadémia soraiban, akinek esélye van oda elérni.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
11 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
24 perce

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
32 perce

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
34 perce

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
40 perce

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
42 perce

Vb 2026: Hollandia–Japán 0–0

Foci vb 2026
54 perce

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik