Vívás: egymást váltja a páston a Decsi család három generációja

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 08:50
Címkék
Nemcsak apáról fiúra, hanem nagypapáról unokára is száll a mesterség a Kertvárosi Vívó SE-ben, amelynek edzésein megesik, hogy a Decsi család három generációja egyszerre ragad kardot.

„Vívóállás! Most alapállás! Kinyújtod a kezed, mint én! Üdvözlés egy, és kettő! Leengeded a kezed. És kézfogás. Szép volt Boró, egészségedre!” – köszöni meg unokájának a rövid gyakorlást Decsi István a mátyásföldi Vívópalotában. A szakember éppen ilyen gondos odafigyeléssel és szeretettel mutatta meg a kardvívás alapjait a két fiának is annak idején. Az egyikük, András azóta edzőként olimpiai bajnoki aranyéremhez segítette Szilágyi Áront, a másik fiú, a világbajnok Tamás pedig – a fiatalok tanítása mellett – jelenleg is aktív versenyzőként készül az ötkarikás játékokra. Eközben persze, amiben tudják, segítik édesapjukat a Kertvárosi Vívó SE-ben, amelyben már az ő gyermekeik is tréningeznek.„Vívóállás! Most alapállás! Kinyújtod a kezed, mint én! Üdvözlés egy, és kettő! Leengeded a kezed. És kézfogás. Szép volt Boró, egészségedre!” – köszöni meg unokájának a rövid gyakorlást Decsi István a mátyásföldi Vívópalotában. A szakember éppen ilyen gondos odafigyeléssel és szeretettel mutatta meg a kardvívás alapjait a két fiának is annak idején. Az egyikük, András azóta edzőként olimpiai bajnoki aranyéremhez segítette Szilágyi Áront, a másik fiú, a világbajnok Tamás pedig – a fiatalok tanítása mellett – jelenleg is aktív versenyzőként készül az ötkarikás játékokra. Eközben persze, amiben tudják, segítik édesapjukat a Kertvárosi Vívó SE-ben, amelyben már az ő gyermekeik is tréningeznek.

Decsi István a nála hatvan évvel fiatalabb unokájával, Borókával gyakorol
Decsi István a nála hatvan évvel fiatalabb unokájával, Borókával gyakorol

Decsi István a nála hatvan évvel fiatalabb unokájával, Borókával gyakorol

András a nyolcéves Martint és a tízéves Lindát, Tamás az ugyancsak nyolcesztendős Hunort és az ötéves Borókát igyekszik apaként beavatni a sportág rejtelmeibe. Amikor a 2008-as szöuli olimpia után Decsi István a helyi önkormányzat kérésére megalapította a KVSE-t a XVI. kerületben, még nem gondolta, hogy egyszer nagypapaként is helyt kell állnia a páston.

„Az egész egyesületünk családias – mondja a rangidős sportember. – A közeg számomra nagyon megnyugtató és ideális, hiszen a két fiamtól sok segítséget kapok. Őket is egészen fiatalon kezdte érdekelni a vívás, most ugyanezt látom az unokákon, akik nyitottan, szorgalmasan fordulnak a sportág felé. Sokszor meg is lepnek az ügyességükkel. Például Lindától a legutóbbi versenyén már olyan mozdulatokat láttam, mint annak idején az édesapjától.”

„Nagyszerű, hogy ilyen családias közegben gyakorolhatunk – veszi át a szót András. – Az otthonunkhoz közel, fantasztikus környezetben zajlanak az edzések, és az külön inspiráló, egyben kivételes érzés, hogy közben a szeretteinkkel lehetünk.”

Az idősebb fiú szerint a gyerekek szabadon választottak sportágat, ő csupán annyit mondott az elején, hogy ha egy valamiben magas színvonalon tud nekik segíteni, az a vívás.

„Valahogy egyértelmű volt, hogy beleszoknak. Majd meglátjuk, meddig érdekli őket igazán. Úgy látom, egyelőre nagyon elhivatottak. Legyen szó akár sportról, akár tanulásról.”

A KVSE-ben százötven-kétszáz fiatal készül rendszeresen Forrás: Kertvárosi Vívó SE/Facebook
A KVSE-ben százötven-kétszáz fiatal készül rendszeresen Forrás: Kertvárosi Vívó SE/Facebook

A KVSE-ben százötven-kétszáz fiatal készül rendszeresen  •  Forrás: Kertvárosi Vívó SE/Facebook

A Decsi családban sokszor felvetődött a kérdés, mennyire volt kézenfekvő, hogy édesapjuk után a fivérek is felvették a sisakot. Tamás arra a következtetésre jutott, hogy:

„Semennyire! A sors terelt minket a vívóterembe. És ez az én gyerekeimmel is hasonlóképpen történt. Már másféléves korukban kardot fogtak a kezükbe. Mindenesetre boldog vagyok, hogy élvezik az edzéseket, de mellette más sportot is rendszeresen űznek. Például a teniszt, amit én is csináltam hattól tízéves koromig. Inspirálhatja őket, hogy az apukájuk sikeres sportoló, , hiszen már kicsiként látták, amikor nagy serlegekkel, érmekkel térek haza. Bízom benne, idővel ők is elbüszkélkedhetnek hasonlókkal.”

András és Tamás egyaránt kihangsúlyozza, hogy minden olyan, vívással kapcsolatos dolgot szeretnének továbbadni, amit az édesapjuktól tanultak.

„A gyerekeink annyival könnyebb helyzetben vannak, mint mi voltunk, hogy ők már a nagypapától is vehetnek leckét” – jegyzi meg András mosolyogva. És az a százötven-kétszáz fiatal is igen szerencsésnek érezheti magát, aki a KVSE-ben rendszeresen készül és kardozik az odaadó szakemberek felügyelete mellett. Már csak az összetartó egyesület ars poeticája miatt is.

„Nem csak azokat a gyerekeket motiváljuk, és szeretnénk itt tartani, akikből eredményes versenyző lehet – mondja Decsi István. – Mi magát a vívást igyekszünk megszerettetni, és megmutatni annak minden szépségét.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kákosy Olívia sorozatban ötödször lett Európa-bajnok parakaratéban

Egyéb egyéni
15 perce

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
32 perce

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
1 órája

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

Labdarúgó NB II
1 órája

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik