Rövid pályás gyorskorcsolya: „A motiváció fenntartása kulcskérdés”

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
2020.10.02. 09:00
Címkék
Jól sikerült a short track utánpótlás-válogatott féléves kihagyás utáni „visszatérése” az Olympic Hopes elnevezésű viadalon. Szabó Krisztián, a juniorkeret vezetőedzője szerint fontos, hogy a járványhelyzet ellenére megtartsák motivációjukat a fiatalok.

Az előző évad túl korán ért véget, az új pedig a szokottnál később kezdődött, mindenesetre a lényeg, hogy múlt hétvégén versenykörülmények között is visszatértek a jégre az utánpótláskorú rövid pályás gyorskorcsolyázók. Szabó Krisztián, a juniorkeret vezetőedzője úgy látja, a fiatalok alig várták már, hogy ne csak edzésen mérethessék meg magukat.Szabó Krisztián, a juniorkeret vezetőedzője úgy látja, a fiatalok alig várták már, hogy ne csak edzésen mérethessék meg magukat.

„Örömmel töltött el, hogy nagyon izgalmas futamok alakultak ki a versenyzők között, minden korosztályban érzékelhető volt az egészséges rivalizálás. Természetesen hiányoztak a külföldi ellenfelek, hiszen még nagyobb motiváció legyőzni azokat, akikkel ritkábban találkozol, mint akikkel folyton együtt edzel. Gyakorlatilag így egy junior országos bajnokságnak felelt meg az ORV. A 18 összetett éremből 16-ot az utánpótlás-válogatott tagjai szereztek meg, amiről azt gondolom, teljesen normális. Ráadásul a kisebb korosztályokban is remek teljesítményt nyújtottak a gyerekek, így a jövőben is lesz kiből válogatni a juniorkeretbe.”

Végre újra versenyezhettek a fiatalok Fotó: Gémesi Balázs/MOKSZ
Végre újra versenyezhettek a fiatalok Fotó: Gémesi Balázs/MOKSZ

Végre újra versenyezhettek a fiatalok  •  Fotó: Gémesi Balázs/MOKSZ

A szakvezető hozzátette, ezekben a nehéz időkben különösen nagy kihívás a motiváció fenntartása.

„Ez kulcskérdés, hogy jól menedzseljük. A versenyzőknek muszáj célokkal rendelkezniük, ilyen volt például a felnőtt országos bajnokságon való jó szereplés gondolata, amelyet végül is elhalasztottak…Vagy szintén említhetném a Salt Lake Cityben megrendezendő junior-világbajnokságot: amíg benne van az idei naptárunkban, addig ez motiválja a fiatalokat, hogy mindent beleadjanak edzésen – hiszen csak négy-négy fiú és lány utazhat majd a vb-re.”

Az ambíciókat persze nemcsak a versenyek, hanem a napi edzésmunka oldaláról is megközelíthetjük, hiszen mondjuk olimpiai bajnokokkal edzeni sem éppen unalmas. Jelenleg négyen, Somodi Maja (15), Tóth Eszter (16), Nógrádi Bence (18) és Jászapáti Péter (17) tartozik azon kiváltságosak közé, akik részben az olimpiai kerettel készülnek.

„Ezen kívül a hazai versenyeken próbálunk újítani, hogy ezzel is változatosságot vigyünk a sportolók mindennapjaiba. Az ORV-n a két legidősebb korosztály összevontan versenyzett, ezáltal masszívabb mezőny gyűlt össze, és nagyobb harc folyt a dobogóért. Egy hét múlva pedig tesztversenyt rendezünk, amelyre behozunk egy újítást. Lesz majd egy olyan versenyszám, amelynek az a lényege, hogy párosával két kört kell maximális sebességgel megtenniük a fiataloknak. Fontosnak tartom, hogy néha zökkentsük ki őket a szürke hétköznapokból.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
3 perce

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 perce

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
13 perce

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
35 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
40 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
44 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
45 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik