Kosárlabda: Székesfehérváron táborozott az U16-os leányválogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.07.28. 17:05
Címkék
Kétszer ötnapos táborban − 16-16 fős kerettel − dolgozott Székesfehérváron az U16-os leány kosárlabda-válogatott; a vezetőedzővel, Mészárosné Kovács Andreával beszélgetett a wbasket.hu.

Az U16-os leány kosárválogatott első, 16 fős csoportja július 10-től 14-ig tartózkodott Székesfehérváron, az MKOSZ Edzőközpontjában, második pedig július 15-től 19-ig. Mivel ezen a nyáron elmaradnak a korosztályos Európa-bajnokságok, a nemzeti csapatok már a jövő évi tervezett keretekkel dolgoznak; az U16-osok között ez azt jelentette, hogy a 2005-ös és a 2006-os születésűek mutathatták meg magukat.

Kétszer ötnapos táborban vett részt az U16-os leányválogatott Forrás: FIBA
Kétszer ötnapos táborban vett részt az U16-os leányválogatott Forrás: FIBA

Kétszer ötnapos táborban vett részt az U16-os leányválogatott  •  Forrás: FIBA

„Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, milyen állapotban érkeznek a lányok a koronavírus-járványt okozta leállás után. Ez a korosztály az első Európa-bajnoki szereplésére készül, és a megszokotthoz képest négy hónappal korábban kezdhettünk el dolgozni. Mindez erősen befolyásolja a játékosok teljesítményét is. Biztos vagyok benne, hogy ősszel jobb formában érkeznek” – nyilatkozott a wbasket.hu-nak Mészárosné Kovács Andrea, az alakulat vezetőedzője.

Öt nap alatt kilenc edzés várt a lányokra. A tréningek mellett erőnléti felmérések is zajlottak, Pankár Tibor pszichológus pedig egy-egy csoportfoglalkozáson beszélgetett a kosarasokkal.

„Az első három nap az ismerkedéssel telt és a kosárlabdához való visszaszokással: nem mindenkinek voltak azonosak az edzéslehetőségei a leállás ideje alatt. A lányok az utolsó két napban mutattak a legtöbbet jelenlegi formájukból: nagy örömünkre, a 2006-osok között is láttunk olyan játékosokat, akik akár az eggyel idősebb, tehát a 2005-ös korosztállyal szerepelhetnek” – folytatta a mester.

A fiatalok a felnőtt női válogatottal párhuzamosan dolgozhattak ugyanott, és az különleges lehetőség volt.

„Szerencsések vagyunk, hogy a szövetség több csapat egyidejű felkészülését biztosította a központban. Ideális és mindenki által irigyelt környezetben dolgozhattunk, ahol a játékosok betekintést nyerhettek a nagyok felkészülésébe. Azt is hasznosnak tartom, hogy a különböző korosztály stábtagjai közös asztalnál diskurálhattak.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért

Labdarúgó NB I
2 perce

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
17 perce

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
18 perce

Rakétaveszély miatt egy órát csúszott Cristiano Ronaldóék mérkőzése

Minden más foci
21 perce

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
27 perce

Birkózás: Olasz, Szinay, Zsitovoz és Vitai is kikapott az U23-as vb-n

Utánpótlássport
33 perce

Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
33 perce

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
36 perce