Kajak-kenu: a járvány után nagyobb mosollyal ültek hajóba a KSI-sek

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2020.06.01. 15:31
Címkék
A kéthónapos kényszerpihenő után gőzerővel készülnek a KSI kajakosai a késő nyári és őszi feladatokra; a fővárosi klub utánpótlásedzőjét, Agócs Mihályt kérdeztük.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások után mindenkit jó érzéssel tölthet látni, hogy újra megtelnek élettel az utcák, szépen lassan minden újraindul. Pontosan ezt tapasztaltuk, amikor begurultunk a KSI népszigeti vízitelepére, ahol immár három hete szigorú korlátozások mellett, de töretlen lelkesedéssel készülnek a klub ifjú kajakosai.

„Március tizenötödikével fejeztük be a telepen az edzéseket – emlékezett vissza a KSI utánpótlástrénere, mások mellett Kozák Danuta, Benedek Dalma, Szabó Gabriella és Paksy Tímea nevelőedzője, Agócs Mihály. – Alapvetően a fiataljaink nagy területen, szabad levegőn, nagy szabadságfokkal űzik a sportágukat, így nehéz volt bekényszerülni a négy fal közé és az edzőknek is komoly kihívás volt olyan feladatokat adni nekik, amelyeket amúgy télen végeznek, közben pedig csak arra vártak, hogy vízre lehessen jönni.”

Három hete edzésben a KSI kajakosai Forrás: ksi.hu
Három hete edzésben a KSI kajakosai Forrás: ksi.hu

Három hete edzésben a KSI kajakosai  •  Forrás: ksi.hu

A KSI gyermek és kölyök korosztályú kajakosaiért felelős mesteredző elmondta, hogy a könnyítések életbe lépésével immár három hete munkába álltak. Természetesen sokkal szigorúbb feltételek mellett, mint korábban, több öltözőt nyitottak, sokkal kisebb csoportokban edzenek és kiemelt figyelmet fordítanak a fertőtlenítésre.

„Senkinek nem volt egyszerű, mert éppen befejeztük a téli munkát, és azt kellett abbahagyni, amiért érdemes kajakozni. Nálunk is volt egyfajta aggodalom a létszám alakulását illetően, de nagyon kellemes meglepetés ért bennünket: a gyerekek fülig érő szájjal érkeztek és szálltak vízre, egy versenyzőnk hagyta abba, de közben négy új gyerek érkezett hozzánk.”

A járvány átalakította a versenyrendszert is: a júliusi nagyüzem helyett augusztus végén és szeptemberben rendezik a legfontosabb viadalokat.

„Lesz néhány utánpótlásverseny, de persze sokkal kevesebb, mint általában. A több évtizede működő rendszer megbomlik, az augusztusi pihenők helyett, most akkor is edzenünk kell, hiszen az országos bajnokságok például csak szeptemberben lesznek. Ez még nagyobb áldozatot és rugalmasságot igényel a családok részéről is.”

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
23 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
36 perce

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
43 perce

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
46 perce

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
51 perce

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
54 perce

Vb 2026: Hollandia–Japán 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik