Női vízi: a dunaújvárosiak szerették volna befejezni a szezont

2020.05.14. 19:17
Címkék
A Dunaújváros női vízilabdacsapatával együtt a hét elején a korosztályos gárdák is visszatérhettek az uszodába, most az edzőkön sor, hogy eltüntessék a két hónapos kihagyás nyomait.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége hétfőn úgy határozott, hogy a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánítja, egyúttal végeredmény kihirdetése nélkül zárja le a 2019/2020-as bajnoki évadot. A határozattal kapcsolatban az utánpótlás-bizottság elnöke, Székely Bulcsú elmondta, hogy a törlés mellett az elnökség az érintettekkel való egyeztetést követően egyhangú szavazattal döntött. A szakember a folytatásról úgy fogalmazott, továbbra is az cél, hogy a fiatalok minél hamarabb játszani tudjanak, ennek érdekében a szövetség nyári kupák szervezését tervezi.Székely Bulcsú elmondta, hogy a törlés mellett az elnökség az érintettekkel való egyeztetést követően egyhangú szavazattal döntött. A szakember a folytatásról úgy fogalmazott, továbbra is az cél, hogy a fiatalok minél hamarabb játszani tudjanak, ennek érdekében a szövetség nyári kupák szervezését tervezi.

A DFVE korosztályos csapatai visszatérnek az alapokhoz
A DFVE korosztályos csapatai visszatérnek az alapokhoz

A DFVE korosztályos csapatai visszatérnek az alapokhoz

Hogy a döntés miként érintette a dunaújvárosi női vízilabdát, arról a felnőttcsapat vezetőedzője Mihók Attila ejtett szót a dunaujvaros.com-nak.

"Mi a folytatás mellett szavaztunk, mindenképpen szerettük volna befejezni a szezont, lejátszani a hátralévő néhány mérkőzést. Ugye, idén megnyertük a Magyar-kupát, azt gondolom, hogy a bajnokságban is esélyesek voltunk akár az aranyéremre is, ez nagyon ritkán jön össze egy olyan szerkezetű klubnak, mint a miénk. Emiatt természetesen nem örültünk annak a döntésnek, hogy a többség nem szeretett volna játszani, de el kell, hogy fogadjuk, nincs min morfondírozni, szóval készülünk a következőre."

A DUE-Maarsk Graphics együttesében az idősnek semmiképp sem mondható magyar válogatottak körében (Garda Krisztina, Gurisatti Gréta vagy Vályi Vanda) is főként fiatalok játszanak, de utánpótláskorúként (2001-ben vagy később születettek) a tíz meccsen lehetőséget kapott korosztályos válogatott Szabó Nikolett mellett csak Pál Rékának jutottak momentumok. Ők mindketten alapemberei az ifjúsági csapatnak, amelyben viszont náluk is fiatalabbak alkotják a keret javát. Így a DFVE ificsapatát a nyolcadik helyen érte a záróra, a serdülőknek már az ötödik pozíció jutott, a gyermekgárda pedig hazai medencében mindvégig veretlen maradva a dobogó harmadik fokán végzett.

„A vezetőség nem az eredményt tekinti elsődlegesnek – ezt a gyermekcsapat trénere, Kardos Krisztina már a bajnokság felfüggesztése után mondta az utanpotlassport.hu-nak. – Az a lényeg, hogy a lányok élvezzék a játékot és minél szélesebb körű képzést kapjanak Dunaújvárosban. Nekik viszont fontos, hogy sikerélményekkel teli jöjjenek ki a vízből. Minden edzésen elmondjuk, hogy az számít, meccsről meccsre legyenek jobbak, az elkövetett hibák egyre kevesebbet forduljanak elő, tanuljanak belőlük. A lányokat is feldobja a hazai környezet, közönség. A szülők jönnek, szurkolnak és látják, hogy fejlődnek a gyerekeik. Jó érzés ilyen modern körülmények között játszani, és természetesen a csapat bizonyítani akar.”

A dunaújvárosi leány gyermekcsapat hibátlan maradt hazai környezetben Forrás: dfve.eu
A dunaújvárosi leány gyermekcsapat hibátlan maradt hazai környezetben Forrás: dfve.eu

A dunaújvárosi leány gyermekcsapat hibátlan maradt hazai környezetben  •  Forrás: dfve.eu

Az edzőnő akkor azt is hozzátette, ha folytatódni fog a pontvadászat, a legnehezebb ellenfeleken már túl vannak, a harmadik hellyel pedig elégedettek lennének. Nos, a bajnokság nem folytatódik, de az edzések hosszú hetek után igen. Mégpedig a tavaly felújított Fabók Éva Sportuszoda említett „modern körülményei között”.

Mihók Attila szerint a járvány miatti kényszerszünet az utánpótlás számára jelentette legnagyobb problémát.

"A korosztályos játékosoknál ez a két hónapos kihagyás nagyon komoly mozgásdeficitet eredményezett, megszakadtak náluk bizonyos neurológiai, élettani folyamatok – folytatta a vezetőedző. – Minden szakág, minden klub igyekezett csökkenteni ennek hatását, attól függően, hogy kinek milyen lehetőségei voltak otthon, de sajnos ez a váratlan helyzet a korosztályokon belül is leginkább a nyolc-tizennégy éveseknél okozott komoly nehézségeket. Szerencsénkre mi már el tudtuk kezdeni a felkészülést velük is, a Fabó Éva Sportuszoda hétfőn megnyitott, vagyis a héten már teljes létszámban zajlanak az edzések. Most az a feladatunk, hogy az előttünk álló időszakban olyan gyakorlatokat végeztessünk az utánpótláskorú játékosokkal is, melyekkel csökkenteni tudjuk a kiesésből adódó problémákat.”

A klub szakosztályvezetője, Kis-Primász Ágnes a duol.hu-nak arról számolt be, hogy optimistán, de egyben óvatosan, az egészségügyi és biztonsági előírásokat betartva kezdték meg a tréningeket, és hozzátette:

„Az edzőink felkészültek arra, hogy valóban teljesen az alapoktól kell kezdeni a munkát. Az a személyes véleményem, most elsősorban örülni kell annak, hogy újra együtt vagyunk, élvezni és értékelni kell, hogy az uszodában lehetünk.”

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
1 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
22 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
39 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája