Úszás: augusztusban vagy szeptemberben rendezhetik meg a junior Eb-t

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 16:03
Címkék
Mint szinte nyári versenyt, a junior úszó Európa-bajnokságot is elhalasztották, s a tervek szerint két hónappal később tartják meg. Ennek apropóján összegeztük az elmúlt három év magyar szereplését.

A múlt héten jelentették be, hogy sok más nyári sporteseményhez hasonlóan elhalasztják a junior úszó Európa-bajnokságot. Az év egyik legjobban korosztályos kontinensversenyét a skóciai Aberdeenben rendezték volna július 8. és 12. között, ám a járványhelyzet miatt ez a viadal is elmarad.

Török Dominik Márk a tavalyi Eb-n ezüstérmet nyert Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
Török Dominik Márk a tavalyi Eb-n ezüstérmet nyert Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

Török Dominik Márk a tavalyi Eb-n 200 m pillangón ezüstérmet nyert  •  Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

A napokban az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitányával, Petrov Ivánnal beszélgettünk, aki elmondta, a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy a válogatott sportolók felkészülését a szövetség továbbra is biztosítja az úgynevezett karantén-edzőtáborokban és hozzá tette, jelenleg úgy készülnek, hogy augusztus, szeptember környékén rendezik meg az Eb-t.

Az elmúlt években a magyar utánpótlássport egyik csúcseseményévé nőtte ki magát az esemény: 2017-ben Netanjában tizenegy, majd egy évvel később, Helsinkiben tizenkét aranyérmet nyert a magyar küldöttség Késely Ajna és Milák Kristóf vezérletével.

Tavaly Kazanyban már, ahogyan az várható volt, nem érkezett az újabb magyar aranyeső, csupán Berecz Blanka nyert, azon kívül viszont még öt érem született, a mieink az éremtáblázaton így is a nyolcadik, a pontversenyben pedig a hatodik helyen zártak.

Bármikor is lesz az aberdeeni Eb, ezúttal is inkább az utóbbi verzió várható, hiszen ahogyan Sós Csaba szövetségi kapitány korábban fogalmazott: körülbelül tizenöt évente érezik egy Milák, Késely-féle aranycsapat.

MAGYAR SZEREPLÉS A JUNIOR EB-KEN AZ ELMÚLT HÁROM ÉVBEN:
2019, Kazany
1 arany, 3 ezüst, 2 bronz
magyar Európa-bajnok: Berecz Blanka (200 m pillangó)
2018, Helsinki
12 arany, 2 ezüst, 5 bronz
magyar Európa-bajnokok: Késely Ajna 4 (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors, 400 m vegyes), Milák Kristóf 4 (200 m gyors, 400 m gyors, 100 m pillangó, 200 m pillangó), Berecz Blanka (200 m pillangó), 4x200 m leány gyorsváltó (Barócsai Petra, Berecz Blanka, Fábián Fanni, Gyurinovics Fanni, Késely Ajna)
2017, Netanja
11 arany, 8 ezüst, 2 bronz
magyar Európa-bajnokok: Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Milák Kristóf (200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Kalmár Ákos (400 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), 4x200 m-es fiú gyorsváltó (Holló Balázs, Milák Kristóf, Márton Richárd, Németh Nándor), 4x200 m-es leány gyorsváltó (Barócsai Petra, Gyurinovics Fanni, Juhász Janka, Késely Ajna), mix 4x100 m-es gyorsváltó (Milák Kristóf, Németh Nándor, Gyurinovics Fanni, Késely Ajna)

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
6 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
28 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
39 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
45 perce

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
54 perce

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik