Országúti kerékpár: Valter Attila Provence-ban kezdi az idényt

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.02.12. 16:28
Címkék
A lengyel CCC Team színeiben versenyző 21 éves Valter Attila a négyszakaszos, 2. Pro besorolású Tour de la Provence szakaszversenyen kezdi a 2020-as esztendőt.

A csömöri bringás tavaly parádés esztendőt zárt, hiszen ugyancsak etapot nyert az Isztriai Körversenyen, összetettben harmadik lett a Belgrád–Banja Luka közötti viadalon, valamint a Tour de Hongrie-n (amelyen szakaszt is nyert), a Baltyk–Karkonosze Körversenyen pedig végül a dobogó második fokára állhatott fel, míg a Gemenc Nagydíj egyik egynaposát az élen zárta.

Valter Attila a 2019-es Tour de Hongrie-n Fotó: bikemag.hu
Valter Attila a 2019-es Tour de Hongrie-n Fotó: bikemag.hu

Valter Attila a 2019-es Tour de Hongrie-n  •  Fotó: bikemag.hu

Nem csoda, hogy felfigyelt rá a CCC Team – amelynek sportigazgatója,Piotr Wadecki szerint az egyik legjobb hegyimenővé válhat – és kétéves szerződést kötött vele.

Valter Attila nagy álma, hogy próbára tehesse magát az idei Giro d’Italián, amelynek első három szakaszát idén Magyarországon rendezik, így megmutathatná magát a hazai közönségnek is.

További korosztályos hírekKERÉKPÁRSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
3 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
3 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
3 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
3 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
5 órája