Rp. gyorskorcsolya: sűrű program vár a fiatalokra

2020.01.05. 10:25
Címkék
Igazán elkényeztetve érezhetik magukat a rövid pályás gyorskorcsolyázás szerelmesei az elkövetkező szűk egy hónapban; csütörtökön rajtol a lausanne-i ifjúsági olimpia, majd a debreceni felnőtt Európa-bajnokság után ismét a fiatalokra vár főszerep. Szabó Krisztián, az utánpótláskeret vezetőedzője kihirdette a bormiói junior-világbajnokságra utazó csapatot, valamint szót ejtett az elvárásokról is.

Tisztult a kép, már ami a bormiói junior-világbajnokságon részt vevő rövid pályás gyorskorcsolyázóinkatilleti. Azt már jó ideje tudjuk, hogy a lausanne-i téli ifjúsági olimpián Somogyi Barbara és Jászapáti Péter képviseli a magyar színeket. A Jászberényi SE, valamint a Szegedi Korcsolyázó Egyesület reménysége az olaszországi seregszemléről sem hiányozhat, mint ahogy a juniorokat edző Szabó Krisztián, Knoch Viktor és Lakatos Tamás döntése értelmébenDobrán Flóra, Somodi Maja, Varga Regina, Szász Attila, Talabos Attila és Nógrádi Bence is az utazó csapat tagja.Somogyi Barbara és Jászapáti Péter képviseli a magyar színeket. A Jászberényi SE, valamint a Szegedi Korcsolyázó Egyesület reménysége az olaszországi seregszemléről sem hiányozhat, mint ahogy a juniorokat edző Szabó Krisztián, Knoch Viktor és Lakatos Tamás döntése értelmébenDobrán Flóra, Somodi Maja, Varga Regina, Szász Attila, Talabos Attila és Nógrádi Bence is az utazó csapat tagja.

Ők nyolcan képviselhetik Magyarországot Bormióban Fotó: Szabó Krisztián
Ők nyolcan képviselhetik Magyarországot Bormióban Fotó: Szabó Krisztián

Ők nyolcan képviselhetik Magyarországot Bormióban  •  Fotó: Szabó Krisztián

„Somogyi Barbara és Jászapáti Péter a felnőttek országos bajnokságán mutatott teljesítménye és elért eredménye alapján szerezte meg az indulási jogot, Dobrán Flóra és Szász Attila pedig a hétkörös teszten verekedte be magát a csapatba – árultael Szabó Krisztián utánpótlás-vezetőedző a MOKSZ-nek. – A további két-két versenyző személyéről hárman döntöttünk, és úgy határoztunk, hogy Somodi Majának, Varga Reginának, Talabos Attilának és Nógrádi Bencének szavazunk bizalmat.”

Bormióban a lányok közül közül mindhárom távon két-két magyar indulhat, a fiúknál ötszázon hárman, míg ezer és ezerötszáz méteren két-két versenyzőnk léphet jégre – hogy kik lesznek a „befutók”, arról csak később határoznak az edzők.

„Hivatalosan elég csak a helyszínen döntenünk erről, de szeretnénk hamarabb megnevezni az indulókat – árulta el Szabó Krisztián. – A fiúknál reális elvárás lehet, hogy bármelyikük bármelyik távon B-döntőbe jut, a fiúváltó döntőbe jutása óriási teljesítmény lenne, de ezt célozzuk meg. A lányok közül hárman is először szerepelnek világbajnokságon, ha a váltóval a B-döntőben futnának, elégedettek lennénk.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
8 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
12 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
47 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
48 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
51 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
59 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik