Mindenféle elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy kevés barátságosabb, rokonszenvesebb közeg létezik a sportvilágban, mint a hazai hokisoké. Ha azt is hozzátesszük, hogy néhány évtized leforgása alatt mekkora utat járt be a magyar jégkorong – 1983-ban még a B-csoportba jutást ünnepeltük, és azóta megjártuk már a világelitet is – már értjük, miért zúg minden alkalommal a telt házas arénában a „Gyerünk, gyerekek!”-rigmus, amikor jégre lépnek a fiúk. Na, meg az újabban az immár A-csoportos lányok is.
Kovalcsik Péter irigykedve figyel a mai fiatalok lehetőségeit • Forrás: MJSZ
Most éppen az 1983-as együttes legendás kapusával, a 178-szoros válogatott (azaz a kapusok között mindmáig rekorder) Kovalcsik Péterrel próbáljuk megfejteni a magyar hokicsodát, illetve az azzal szorosan összefüggő utánpótlás helyzetét.
„Nagyszerű érzés megélni mindazt, ami szeretett sportágunkkal történik. Voltak időszakok, amikor nagyon nehéz helyzetben volt, és most jó látni, hogy minden szempontból olyan profizmus uralkodik a magyar jégkorongban, amilyet megérdemel. Kiemelném az MJSZ korábbi elnöke, Kovács Csaba munkáját, aki felismerte, hogy mindenekelőtt az alapokat kell lerakni, és az utánpótlás-nevelés azóta is a legfontosabb ágazatnak számít a szövetségben.”
Amikor pedig azt kérdeztük Kovalcsiktól, hogy mi a legnagyobb különbség az ő egykori lehetőségeik, illetve a mai fiatalok számára adott körülmények között, elmosolyodva válaszolt.
„Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a maiak már egy másik sportágat játszanak. A mi időnkben nem volt fedett pálya, így hiába játszottunk az 1983-as világbajnokságon hazai pályán a Budapest Sportcsarnokban, számunkra volt a legidegenebb a környezet, mert csupán novembertől márciusig voltunk jégen. Ma már ehhez képest álomszerűek a körülmények, irigykedve is nézek a mostani fiatalokra, de persze sokkal inkább örülök annak, hogy ők már egy profi környezetbe csöppennek bele.”
A korábbi klasszis kapus örömmel látja, amikor már 18–20 éves játékosok dörömbölnek a nagyválogatott ajtaján, sőt, időnként már be is robbannak a nemzeti csapatba. Ez a hazai utánpótlásképzés sikerességét jelzi, ami szerinte elengedhetetlen a kiváló műhelyek nélkül. Ezekből elég sok van az országban, de a Fehérvár és a MAC még közülük is láthatóan kiemelkedik. Hangsúlyozta: legalább ennyire fontos, hogy sokan már egészen fiatalon eljutnak külföldre, és ott rendkívül értékes tapasztalatokat szereznek.
„Jó látni, hogy a játékosaink megállják a helyüket a mieinknél lényegesen fejlettebb, nagyobb múltú jégkorongnemzetek bajnokságaiban. Amikor elkezdtük a hokit, ezek az országok már ötven évvel előttünk jártak. S ha ezek a fiúk csak egy picit haza tudnak hozni abból, amit külföldön tanultak, már megérte kimenniük, hiszen abból profitálhat a válogatott és az egész sportág. Azt is elmondhatjuk, hogy jó úton járunk.”
A 66 esztendős egykori kiválóság szavait pedig a decemberi utánpótlás-eredmények is bizonyítják: az U20-as válogatott megnyerte az I/B-világbajnokságot, és feljutott a világ legjobb tizenhat csapata közé, míg az U16-os együttes svéd és finn elitalakulatokat megelőzve megnyerte a MODO-kupát.
Vagyis szólhat tovább a „Gyerünk, gyerekek!”
További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.
