Vízilabda: kilencedik helyen zártak a vb-n az U20-asok

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2019.12.19. 13:35
Címkék
Csütörtökön többek között remek kapusteljesítményének is köszönhetően kilencgólos győzelmet aratott a férfi junior vízilabda-válogatott a kanadaiak elleni U20-as világbajnoki mérkőzésen, ezzel a Kemény Kristóf és Lukács Gergő által irányított csapat a kilencedik helyen zárta a tornát.

fina mizs
fina mizs

Mizsei remekelt a kapuban • Forrás: FINA

fina mizs
fina mizs

Mizsei remekelt a kapuban  •  Forrás: FINA

Miután kedden a montenegróiak ellen egygólos vereséget szenvedett a férfi junior vízilabda-válogatott a kuvaiti U20-as világbajnokság nyolcaddöntőjében, eldőlt már csak a 9. helyért küzdhet a folytatásban. Kemény Kristóf és Lukács Gergő csapata csalódottságára ellenére szerette volna szépen befejezni a tornát, így az új-zélandiak elleni szerdai könnyed siker után csütörtökön Kanada fiataljain keresztül vezethetett az út a kilencedik helyig.

A meccset remekül kezdte a válogatott, a nyitónegyed első felében Bóbis Botond háromszor is eredményes volt, a csapat pedig nemes egyszerűséggel átszáguldott ellenfelén, az első nyolc perc vége előtt négy másodperccel Fekete Gergő révén alakult ki a 8–2-es állás. A gyakorlatilag eldőlt találkozó folytatásában két negyeden át, visszavett tempójából a magyar együttes, de az 1–1-es és 2­–2-es játékrészeket követően a záró nyolcpercet 4–1-gyel abszolválta, így fölényesen 15–6-ra nyert. A csapatból a négy gólig jutó Bóbis mellett, Fekete és Baksa Benedek három-három találata is említésre méltó, valamint annak a Mizsei Mártonnak a remeklése a kapuban, aki az első félidőben kapott lehetőséget, és 16 lövésből 13-at hárított, ez pedig 81%-os védési mutatót jelentett.

A juniorválogatott győzelmével a kilencedik helyen zárta a világbajnokságot, melynek döntőjére pénteken kerül sor. Csütörtök délután Szerbia–Olaszország és Horvátország–Görögország elődöntőket rendeznek.

FÉRFI U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, KUVAIT
A 9. helyért

Magyarország–Kanada 15–6 (8–2, 1–1, 2–2, 4–1)
Gólszerzők: Bóbis B. 4, Baksa B., Fekete G. 3-3, Dala D. 2, Sugár P., Ágh, Szeghalmi Zs., ill. Gyerkovics, Cote, Henning 2-2
A férfi juniorválogatott vb-kerete

Kapusok:
Bányai Márk (Szolnok), Mizsei Márton (Miskolc)
Mezőnyjátékosok: Aranyi Máté (UVSE), Ágh György (BVSC), Baksa Benedek (Eger), Bóbis Botond (KSI), Dala Döme (UVSE), Fekete Gergő (Debrecen), Magyar Márton (Eger), Sugár Péter (BVSC), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Turnai András (Pécs), Vigvári Vince (UVSE)

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bahrein az Ázsia Kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 perce

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
11 perce

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
11 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
13 perce

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
28 perce

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
36 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
2 órája