Labdarúgás: több mint százezer gyermek a Bozsik-programban

2019.12.20. 20:25
Címkék
A labdarúgás élményszerző és közösségteremtő erején keresztül fejleszti a gyerekek kompetenciáit, megalapozza az egész életen át tartó, egészségtudatos magatartás szemléletének kialakulását, és felkészíti őket a társadalomban betöltendő szerepükre – írja a szövetség a 2019/2020-as tanévben 118 100 tizennégy éven alulit foglalkoztató Bozsik-programmal kapcsolatban.

A Bozsik Intézményi Programban, a2019/2020-as tanévben 118 100 gyermek futballozik – tájékoztat a szövetség és megemlíti, hogy a program elsődleges célja a labdarúgás népszerűsítése és a tömegesítés a közoktatási intézményekben tanuló 5-14 éves gyermekek részvételével. Kiemelt célja a bevont gyerekek hosszú távú sportághoz kötése, valamint minél több óvodás és kislány foglalkoztatása. A gyerekek minden korosztályban heti rendszeres foglalkozásokon vesznek részt. A körzeti rendezvényeken tanévenként négy alkalommal, az intézmények sportcsoportjai korosztályonként fociznak egymással. Az 5-10 évesek a Grassroots Fesztivál keretében, míg a 11-14 évesek tornarendszerben játszanak. A szövetség két központi rendezvényén minden megyéből érkeznek gyerekek Telkibe (Tanévindító-, és Tanévzáró Fesztivál).

Forrás: mlsz.hu
Forrás: mlsz.hu

 •  Forrás: mlsz.hu

A program szellemisége a FIFA és az UEFA Grassroots filozófiájára épül, mely szerint a labdarúgás legfőbb célja, hogy a játékon keresztül minél több fiatal lány és fiú fedezhesse fel a mozgás élményét, lelje örömét a játékban, szeresse meg a sportágat. A legfőbb motiváció a gyerekek számára a játék maga. A legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával. Mindezeken túl a labdarúgó játékokban megjelenő, egyéni és társas problémamegoldást kívánó helyzetek a motoros szférán túl kiválóan fejlesztik a szociális és kognitív képességeiket is.

A közlemény hangsúlyozza, a fenti célok és fejlesztési feladatok megvalósítása során kiemelt jelentőségű, hogy a gyermekek tanulási folyamatának egészét hassa át sikerélmény. Legyen számukra a játékos mozgásos tevékenység örömforrás, élményszerzés, de egyben kihívás is. Mindezek együtt formálják a testnevelés, valamint a labdarúgás szeretetét. A futball élményszerző és közösségteremtő erején keresztül fejleszti a gyerekek kompetenciáit, megalapozza az egész életen át tartó, egészségtudatos magatartás szemléletének kialakulását, és felkészíti őket a társadalomban betöltendő szerepükre.

A szövetség arról is ír beszámolójában, hogy a bevont lányok száma meghaladja a 32 200-at, a Középiskolai Labdarúgó Program történetében először a létszám átlépte a 9000 főt, szociális Programban az elmúlt évben 3000-nél is több fogyatékkal és hátrányos helyzetben élő vett részt.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
32 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
56 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik