Kézilabda: a sérülések ellen indul a NEKA első nyílt szakmai napja

2019.11.08. 09:05
Címkék
Vezető szakemberek részvételével tart nyílt szakmai napot a Nemzeti Kézilabda Akadémia. A program a sérülésekre, illetve azok megelőzésére épül, válogatott edzők, sportorvosok és gyógytornászok is lesznek az előadók között.

Hétfőn első alkalommal tart nyílt szakmai napot a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia. A több mint hat éve működő klub számos játékost adott az elmúlt években sikert sikerre halmozó korosztályos nemzeti együttesekbe, több felnőttválogatott játékossal büszkélkedhet, és a hazai élvonalba is több tucat játékost juttatott el.

A korábbi válogatott kapitány, Hajdu János is előad a szakmai napon Fotó: Csányi Kriszta
A korábbi válogatott kapitány, Hajdu János is előad a szakmai napon Fotó: Csányi Kriszta

A korábbi válogatott kapitány, Hajdu János is előad a szakmai napon  •  Fotó: Csányi Kriszta

Most betekintést engednek az akadémia falain belül folyó munkába a hazai szakembereknek, ráadásul ingyen. Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője egyébként többször hangsúlyozta, kötelességüknek érzik, hogy egyfajta közösen gondolkozást, párbeszédet kezdeményezzenek a sportágon belül, hiszen ez a magyar kézilabda érdeke. Alighanem a nyílt szakmai nap is ennek a része.

S az érdeklődés sem maradt el, több mint 150 tréner jelentkezett. A program a kézilabdás sérülésekre, illetve azok megelőzésére épül. Az előadók között ott szerepel a korábban – vagy jelenleg – egyaránt a válogatottak mellett is dolgozó Hajdu János, id. Kiss Szilárd, ifj. Kiss Szilárd, Bohus Beáta és Sótonyi László is. De ugyanúgy „fellépnek” sportorvosok és gyógytornászok, vagyis a jelentkezők komplex képet kapnak.

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
4 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
26 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
43 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája