EYOF, úszás: Csulák Lia ezüstöt szerzett 400 m vegyesen

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 18:48
Címkék
Csulák Lia pazar teljesítménnyel rukkolt elő a 400 méteres vegyes döntőjében: ugyan űridőt úszó brit ellenfelével szemben nem volt esélye, 4:50.50-es idejével felállhatott a dobogó második fokára, a magyar küldöttség eddigi legfényesebb érmét szerezve a baki Európai Ifjúsági Olimpiai Játékokon. Betlehem Dávid hatodik lett 400 gyorson. Nyirádi Réka és Kós Hubert holnap koronázhatják meg teljesítményüket.

Csulák Liaeddigi pályafutása megkérdőjelezhetetlenül legnagyobb sikerét aratta. Az érdiek 14 éves reménysége már a 400 m vegyesselejtezőjében is magabiztosan szelte a vizet, de akkori 4:54.50-es idejét a fináléban kereken 4 másodperccel fejelte meg, ami ezüstérmet ért a fiatal úszópalántának. A magyar lánynagyon taktikusan építette fel a versenyét, a pillangó, valamint a hátúszás után a harmadik helyen állt, de már akkor lehetett sejteni: bőven van tartaléka. Nem is okozott csalódást, a döntő végére javított még egy pozíciót, és másodikként csapott célba. Eredményének azért is örülhet, mert kihozta a maximumot ebből a versenyből, a brit Katie Shanaham ellenegész egyszerűen képtelenség volt felvenni a kesztyűt –4:43.92-es ideje nem csak a győzelemhez bizonyult elegendőnek, hanem egyben EYOF-csúcs is. Hat és fél másodperccel vert meg mindenkit, vagyis nem hagyott kérdést azt illetően, ki a legjobb. Lia viszont egyáltalán nem búslakodhat, elvégre a serdülő országos bajnokság dobogójánál egy fokkal jobb érzés lehet a baki pódiumra felállni.Csulák Liaeddigi pályafutása megkérdőjelezhetetlenül legnagyobb sikerét aratta. Az érdiek 14 éves reménysége már a 400 m vegyesselejtezőjében is magabiztosan szelte a vizet, de akkori 4:54.50-es idejét a fináléban kereken 4 másodperccel fejelte meg, ami ezüstérmet ért a fiatal úszópalántának. A magyar lánynagyon taktikusan építette fel a versenyét, a pillangó, valamint a hátúszás után a harmadik helyen állt, de már akkor lehetett sejteni: bőven van tartaléka. Nem is okozott csalódást, a döntő végére javított még egy pozíciót, és másodikként csapott célba. Eredményének azért is örülhet, mert kihozta a maximumot ebből a versenyből, a brit Katie Shanaham ellenegész egyszerűen képtelenség volt felvenni a kesztyűt –4:43.92-es ideje nem csak a győzelemhez bizonyult elegendőnek, hanem egyben EYOF-csúcs is. Hat és fél másodperccel vert meg mindenkit, vagyis nem hagyott kérdést azt illetően, ki a legjobb. Lia viszont egyáltalán nem búslakodhat, elvégre a serdülő országos bajnokság dobogójánál egy fokkal jobb érzés lehet a baki pódiumra felállni.

Csulák Lia ezüstérmes Bakiban Forrás: Magyar Úszó Szövetség
Csulák Lia ezüstérmes Bakiban Forrás: Magyar Úszó Szövetség

Csulák Lia ezüstérmes Bakiban  •  Forrás: Magyar Úszó Szövetség

A leány 400m vegyes mellett a fiúk 400 méteres gyorsúszó döntőjét tartották meg hétfőn, és ebben is szurkolhattunk magyar résztvevőnek: Betlehem Dávid 3:55.61-es idővelhatodik helyen zárta a finálét. A versenyt a horvát Franko Grgic nyerte 3:52.10-el.

A két finálé mellett medencébe ugrottak elődöntőbe jutó versenyzőink is, hogy kvalifikáljanak a holnapi nagy megméretésre. Nyirádi Réka első lett futamában, összesítésben a harmadik leggyorsabbnak bizonyult a 200 méteres pillangóúszás elődöntőjében. Kós Hubertnek sem okozott különösebben gondot a fináléba verekednie magát, taktikus versenyzéssel, néhol energiát megtakarítva 56.13-at úszott 100 méter háton, aminél csak egyvalaki tudott jobbat: az EYOF-rekordot úszó orosz Aleksei Tkachev (55.66). Egy biztos, fel van adva a lecke az UTE sportolójának, de valószínűleg benne is lakozik valahol hasonló produkció. Holnap óriási csatát vívhat a két korosztályos klasszis. Kontér Lora a12. lett összesítésben 100 m gyorson, vagyis nem jutott döntőbe, csakúgy mint Bujdosó Zsombor, aki utolsóként ért célba futamában.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
10 perce

Szokatlan volt számára az egyedüllét, de megcélozza a privát-triplát!

Csupasport
12 perce

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
28 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
56 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
1 órája

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
1 órája

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
1 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik