EYOF, birkózás: Matyi Vivien bronzérmet szerzett

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 21:01
Címkék
A szabadfogású Kiss Benedek (55 kg) révén a magyarok már a baki Európai Ifjúsági Olimpiai Játékok hivatalos megnyitója előtt megízlelhették az éremszerzés szavakkal leírhatatlan érzését. Szerencsére a második nap sem kell birkózóbronz nélkül beérnünk: a 46 kilogrammosok között versenyző Matyi Vivien ráadásul technikai tussal húzta be a bronzcsatát.

Az úszó Csulák Lia mellett egyértelműen a birkózó Matyi Vivien a hétfői nap magyar hősnője. Az ESMTK 15 éves reménysége csaknem hibátlanul menetelt a 46 kilogrammosok között az azeri fővárosban rendezett EYOF második versenynapján. A selejtezőben rögtön remekül kezdett, hiszen 3–0-ra legyőzte a norvég Svarstadot, majd ezzel a lendülettel lépett szőnyegre a lengyel Jargiela elleni összecsapáson, amelyet nem meglepő módon a magyar leányzó nyert, 10–4-re. A következő körben már a biztos érem reményében szállt szembe a román Antucával. Mint utóbb kiderült, tőle nem volt ciki kikapni, merthogy Matyi legyőzése után a fináléban az azeri Shirinova orra alá is borsot tört: 4–2-re nyert a mindent eldöntő partin, ezzel EYOF-bajnokká avanzsált.Csulák Lia mellett egyértelműen a birkózó Matyi Vivien a hétfői nap magyar hősnője. Az ESMTK 15 éves reménysége csaknem hibátlanul menetelt a 46 kilogrammosok között az azeri fővárosban rendezett EYOF második versenynapján. A selejtezőben rögtön remekül kezdett, hiszen 3–0-ra legyőzte a norvég Svarstadot, majd ezzel a lendülettel lépett szőnyegre a lengyel Jargiela elleni összecsapáson, amelyet nem meglepő módon a magyar leányzó nyert, 10–4-re. A következő körben már a biztos érem reményében szállt szembe a román Antucával. Mint utóbb kiderült, tőle nem volt ciki kikapni, merthogy Matyi legyőzése után a fináléban az azeri Shirinova orra alá is borsot tört: 4–2-re nyert a mindent eldöntő partin, ezzel EYOF-bajnokká avanzsált.

Matyi Vivien örülhetett a bronzcsatát követően Forrás: Magyar Birkózó Szövetség
Matyi Vivien örülhetett a bronzcsatát követően Forrás: Magyar Birkózó Szövetség

Matyi Vivien örülhetett a bronzcsatát követően  •  Forrás: Magyar Birkózó Szövetség

De térjünk vissza a magyar birkózóra, aki nem búslakodhatott sokáig, elvégre a szlovák Anna Pollakova ellen kellett kivívni a dobogóra állás jogát. Ez a vártnál sokkal simábban összejött, hiszen Vivien technikai tussal, 10–0-val múlta felül riválisát, megszerezve ezzel a magyar küldöttség harmadik érmét, második bronzát.

 

 

 

 

 

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
15 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
17 perce

Hosszabbítás után nyert a New York és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
17 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
48 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
56 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik