Röplabda: félsiker az ifjúsági Eb-selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2019.01.13. 17:25
Címkék
Vegyesen szerepeltek szombaton a röplabda ifjúsági válogatottjaink az aktuálisan zajló Európa-bajnoki selejtezőkön. Az U17-es magyar fiúcsapat 3:2 arányban verte Horvátországot, míg az U16-os leányok 1:3-ra kaptak ki a szlovénoktól.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA Mariborban rendezett Eb-selejtező mérkőzésen a fiúk nagy küzdelemben, 3:2 arányban verték Horvátországot úgy, hogy déli szomszédaink már 2:0 arányban vezettek. A harmadik szett végére azonban összekapták magukat legjobbjaink, és hozni tudták a harmadik szettet. Ettől kezdve nem volt visszaút, és a magyar fiúk magabiztos játékkal megnyerték a mérkőzést, s így tovább is jutottak az Eb-selejtezők második körébe a legjobb hat csapat közé. Kelemen István szövetségi edző elismerte, hogy nagyon álmosan kezdték a mérkőzést, de az együttes tartásának és lelkesedésének köszönhetően végül győztesen jöhettek le a pályáról.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA Mariborban rendezett Eb-selejtező mérkőzésen a fiúk nagy küzdelemben, 3:2 arányban verték Horvátországot úgy, hogy déli szomszédaink már 2:0 arányban vezettek. A harmadik szett végére azonban összekapták magukat legjobbjaink, és hozni tudták a harmadik szettet. Ettől kezdve nem volt visszaút, és a magyar fiúk magabiztos játékkal megnyerték a mérkőzést, s így tovább is jutottak az Eb-selejtezők második körébe a legjobb hat csapat közé. Kelemen István szövetségi edző elismerte, hogy nagyon álmosan kezdték a mérkőzést, de az együttes tartásának és lelkesedésének köszönhetően végül győztesen jöhettek le a pályáról.

Sikeres Eb-selejtezőn van túl az U17-es fiúcsapat
Sikeres Eb-selejtezőn van túl az U17-es fiúcsapat

Sikeres Eb-selejtezőn van túl az U17-es fiúcsapat  •  Forrás: hunvolley.hu

Sajnos nem szepeltek ilyen jól lányaink a púchovi Eb-selejtezőn, amelyen az elődöntőben szenvedtek sima vereséget Szlovéniától, így vasárnap 15:00 órától Csehországgal játszhatnak a harmadik helyért. Halász Márta szövetségi edző a vereség ellenére dicsérte csapatát, amely végig elszántan és masszívan játszott. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy tanítványai a találkozó elején túlságosan is tisztelték ellenfelüket, így az első két vesztes szettet követően már nem tudták megfordítani a mérkőzést.

 

 

Fiú U17-es Eb-selejtező, Maribor (Szlovénia)
Magyarország – Horvátország 3:2 (–16, –23, 24, 17, 11)
Magyarország: Nagy D. 8, Quintz 19, Kecskeméti 12, Fenyvesi 18, Kiss B. 5, Tamási. Csere: Sümegi, Szentesi (liberók), Szabó K. 2, Tóth K. 1, Dulcz.
Szövetségi edző: Kelemen István

Leány U16-os Eb-selejtező, Púchov (Szlovákia):
Magyarország – Szlovénia 1:3 (–9, –17, 20, –17)
Magyarország: Märcz 1, Radnai 12, Rieder 6, Sinka 7, Olcsváry 6, Regős 7. Csere: Stankovics, Tátrai (liberók), Budai, Flach.
Szövetségi edző: Halász Márta

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
3 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
3 órája

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
4 órája

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
4 órája

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
4 órája

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik