Öttusa: január végén rendezik a Peridot nemzetközi felnőttversenyt

2019.01.19. 15:39
Címkék
Január 28. és 31. között rendezik Budapesten a Peridot felnőtt fedett pályás nemzetközi öttusaversenyt, amely a sportág hagyományos idénynyitója. Az esemény nemcsak a felnőtt, hanem az ifjúsági és junior utánpótlás szövetségi kapitányok számára is kitűnő lehetőséget nyújt, hogy felmérjék, versenyzőik hol tartanak a felkészülésben.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huÉvek óta Budapesten rendezik meg a sportág egyik legrangosabb évadnyitó versenyét, a Peridot fedett pályás nemzetközi viadalt, melyen rendre erős nemzetközi mezőny gyűlik össze. Ez előreláthatólag idén sem lesz másképp. Az esemény alkalmat teremt arra, hogy az utánpótlás szövetségi kapitányok feltérképezzék, versenyzőikmennyire felkészültek.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huÉvek óta Budapesten rendezik meg a sportág egyik legrangosabb évadnyitó versenyét, a Peridot fedett pályás nemzetközi viadalt, melyen rendre erős nemzetközi mezőny gyűlik össze. Ez előreláthatólag idén sem lesz másképp. Az esemény alkalmat teremt arra, hogy az utánpótlás szövetségi kapitányok feltérképezzék, versenyzőikmennyire felkészültek.

Szép Balázs kiugróan szerepelt a tavaly Peridot versenyen Forrás: utanpotlassport.hu
Szép Balázs kiugróan szerepelt a tavaly Peridot versenyen Forrás: utanpotlassport.hu

Szép Balázs kiugróan szerepelt a tavalyi Peridot versenyen  •  Forrás: utanpotlassport.hu

Szloboda József, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya egyelőre nem tudott neveket elárulni azzal kapcsolatban, hogy kik indulnak a kétnapos viadalon. Erre vonatkozó elképzeléseit először egyeztetni kívánja a felnőttek szövetségi kapitányaival, Martinek Jánossal (felnőtt- és junior férficsapat), valamint Kállai Ákossal (felnőtt- és junior női csapat). Annyit azért elárult, hogy a lányoknál lát több esélyta nagyobb számú részvételre. Elsősorban olyanokat szeretne nevezni, akik a tavalyi világ- és Európa-bajnokságon is részt vettek.

„Elsődleges cél a tapasztalatszerzés, a versenyzési lehetőség biztosítása, de leginkább az, hogy lássuk, ki hol áll a téli alapozásban és melyik versenyszámokon kell többet dolgoznunk. Számukra az igazi megmérettetés február vége-március elején kezdődik majd, amikor az első válogatóversenyeket tartjuk” – magyarázta a kapitány.

Más a helyzet a juniorok esetében, ahol az eseményen való részvétel – az országos juniorbajnoksággal együtt –már egyben válogatóverseny az Európa- és világbajnokságra is. Kállai Ákos megjegyezte, hogy a lányok felnőtt korosztálya kissé „hiányos” abban a tekintetben, hogy jelenleg nincs elegendő juniorkorú versenyző, akik fel tudnák venni a küzdelmet a felnőttekkel. Ezért lehetőséget kell nekik biztosítani a felzárkózáshoz, amire a Peridot kitűnő alkalmat nyújt.

„Csak azok nem vesznek részt a Peridoton, akik sérültek vagy betegek, de tudomásom szerint most mindenki egészséges és harcra kész” – közölte a kapitány.

A várható eredményekkel kapcsolatban Kállai így nyilatkozott:

„Bármennyire is jól sikerül a junior lányoknak ez a megmérettetés, azért tudni kell, hogy január végén még csak az alapozó időszak második felében tartunk, tehát senkitől nem várunk el kiugró eredményt. Ezzel reményeink szerint levesszük a vállukról a terhet, így mindenki túl tud lépni saját korlátain.”

Martinek János férfikapitány szintén fontosnak látja a Peridoton való részvételt, két okból is. Egyrészt kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatal versenyzők a felnőttek mezőnyében megfelelő tapasztalatokat szerezzenek, másfelől az sem kizárt, hogy egy-egy versenyző kiugró teljesítménye folytán bekerüljön a felnőttek közé, ahogyan azt Szép Balázs is tette a tavalyi év folyamán.

A kapitány elárulta, hogy a fiúk számára még csak a Peridot után jön a java.

„Az igazi megmérettetés az első válogatóverseny, a junior országos bajnokság lesz, ahol az első tíz helyezett lengyelországi nemzetközi versenyen vehet részt nem sokkal az Eb előtt.”

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
23 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
35 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
39 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
57 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik