Cselgáncs: oktatóprogram a legkisebbeknek

2019.01.22. 20:08
Címkék
Az elmúlt évtizedben kiforrta magát egy program, amely a legkisebb cselgáncsozók tanítására szolgál. Az uKIDo megálmodója, Kovács János nemrég a Magyar Judo Szövetséggel is megállapodást kötött, hogy a kisgyermekeknek szánt programmal segítse az utánpótlás nevelését, és országos szinten is elindulhasson a képzés.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.huKovács János 1977 óta tevékenykedik edzőként, az utóbbi években pedig egyre inkább a dzsúdóutánpótlás helyzetével foglalkozik. Programjával a IV. danos mester szintlépésre készül, ugyanis országos szinten is elterjedhet képzése. „Egyesületünknél, a győri Vital Judo Klubnál az elmúlt években sikeresnek bizonyult az oktatás” – kezdte az edző. „Ennek köszönhetően nálunk már a képzésben részt vevő fiatalok adják az utánpótlás legjavát, jó bázissal rendelkezünk.”Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.huKovács János 1977 óta tevékenykedik edzőként, az utóbbi években pedig egyre inkább a dzsúdóutánpótlás helyzetével foglalkozik. Programjával a IV. danos mester szintlépésre készül, ugyanis országos szinten is elterjedhet képzése. „Egyesületünknél, a győri Vital Judo Klubnál az elmúlt években sikeresnek bizonyult az oktatás” – kezdte az edző. „Ennek köszönhetően nálunk már a képzésben részt vevő fiatalok adják az utánpótlás legjavát, jó bázissal rendelkezünk.”

A 4-5 éves korosztály játszva tanulhatja a cselgáncs alapjait Forrás: Ukido Centrum
A 4-5 éves korosztály játszva tanulhatja a cselgáncs alapjait Forrás: Ukido Centrum

A 4-5 éves korosztály játszva tanulhatja a cselgáncs alapjait  •  Forrás: Ukido Centrum

Az uKIDo a 4-5 éves korosztály számára jött létre, mely során dzsúdóedzők játékos foglalkozások keretein belül tanítanak meg alapokat a kicsiknek. „Bizonyított tény, hogy hatéves kor előtt a gyerekek még nem készek rá, hogy megértsék egy sportág komoly oktatását. Viszont játszva könnyebb, s a legfontosabb ilyenkor: hogy mozgáskultúrájukat, egyensúly-érzéküket és térbeli látásukat fejlesszük. A foglalkozások alkalmával a gyerekek megszeretik a sportágat, s nem teherként, vagy kötelező feladatként élik meg, hogy edzésre kell menniük.”

Kovács János ötlete nem mai keletű. Abból eredt, hogy korábbi tanítványai a családalapítást követően hozzá vitték gyermekeiket oktatásra, majd ennek alapján alkotta meg, s indította el programját. „A készségek fejlesztésével– ha már rendesen elkezdik a dzsúdózást a fiatalok – magasabb szintről, alaptudással felvértezve vághatnak bele a cselgáncs tudományának elsajátításába, így ráadásul motiváltak és magabiztosak is lesznek” – fejtette ki.

Kovács János (jobbra) az MJSZ elnökével, Dr. Tóth Lászlóval Forrás: Judo.hu
Kovács János (jobbra) az MJSZ elnökével, Dr. Tóth Lászlóval Forrás: Judo.hu

Kovács János (jobbra) az MJSZ elnökével, Dr. Tóth Lászlóval  •  Forrás: Judo.hu

Másfél évvel ezelőtt – a mindeddig inkább csak klubszinten kipróbált program elindulását követően– a képzés Veresegyházán is berobbant a köztudatba, ahol kedvező fogadtatásra lelt a képzés. Látva sikerét a Magyar Judo Szövetség nemrégiben megállapodást kötött Kovács Jánossal, ennek köszönhetően akár az egész országra kiterjedhet a képzés.

„Nem kötelező senkinek, ám egyre több klub ért egyet azzal, hogy így könnyebb fejleszteni a fiatalokat, és ezáltal az edzők dolga is könnyebb. Hisszük, hogy a fokozatos munkával még nagyobb sikereket érhetünk el, s a sportág utánpótlása számára még több fiatalt nyerhetünk meg.”

 

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
4 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
29 perce

Videón a világbajnokság egyik legemberibb pillanata

Foci vb 2026
44 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
59 perce

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik