Úszás: a tizenéves Késely Ajna és Milák Kristóf felnőtt Eb-re készül

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.08.02. 09:05
Címkék
A 18 éves Milák Kristóf és a 16 esztendős Késely Ajna is éremesélyekkel indul a pénteken kezdődő a glasgow-i felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Az érdiek versenyzője a parádés tavalyi vb-szereplés és az érettségi vizsgák után, Késely Ajna pedig az idei junior-Eb legeredményesebb magyar versenyzőjeként utazott Skóciába.

B. V. – utanpotlassport.hu„Mindössze” két utánpótláskorú versenyzővel kezdi meg a szereplését pénteken a magyar csapat Glasgow-ban, a felnőtt úszó Európa-bajnokságon. A helsinki junior Eb hősei közül a két legnagyobb klasszisunk, Milák Kristóf és Késely Ajna természetesen Skóciában is rajtkőre áll. Lesznek azonban hiányzók is a fiatalok közül: Kalmár Ákos (18) már hónapokkal ezelőtt úgy döntött, hogy kihagyja a kontinensviadalt, a váltókban érdekelt Barócsai Petra (16) szintén inkább rápihen az év hátralévő feladataira, míg Ilyés Laura Vanda (16) nem sokkal a rajt előtt betegség miatt lépett vissza a küzdelmektől.B. V. – utanpotlassport.hu„Mindössze” két utánpótláskorú versenyzővel kezdi meg a szereplését pénteken a magyar csapat Glasgow-ban, a felnőtt úszó Európa-bajnokságon. A helsinki junior Eb hősei közül a két legnagyobb klasszisunk, Milák Kristóf és Késely Ajna természetesen Skóciában is rajtkőre áll. Lesznek azonban hiányzók is a fiatalok közül: Kalmár Ákos (18) már hónapokkal ezelőtt úgy döntött, hogy kihagyja a kontinensviadalt, a váltókban érdekelt Barócsai Petra (16) szintén inkább rápihen az év hátralévő feladataira, míg Ilyés Laura Vanda (16) nem sokkal a rajt előtt betegség miatt lépett vissza a küzdelmektől.

Késely Ajna remélhetőleg átmenti formáját a junior Eb-ről a nagyok közé Fotó: Pass Ferenc
Késely Ajna remélhetőleg átmenti formáját a junior Eb-ről a nagyok közé Fotó: Pass Ferenc

Késely Ajna remélhetőleg átmenti formáját a junior Eb-ről a nagyok közé  •  Fotó: Pass Ferenc

A Kőbánya SC 16 éves kiválósága a magyar küldöttség legeredményesebb tagja volt a korosztályos Európa-bajnokságon. Azonban egy hónap sem telt a parádés teljesítménye óta, és megint csúcsformába kell lendülnie.

Késely ezúttal csak a gyorsszámokban (200, 400, 800, 1500 m) száll harcba, s az időeredmények alapján éremesélyesként áll a feladatok előtt. A dobogós helyekért persze roppant erős riválisokkal kell megküzdenie, köztük lesz például honfitársa, Kapás Boglárka is. Ajna mindjárt a nyitónapon, 800 m gyorson ugrik medencébe.

Milák Kristóf felszabadult úszásra készül a felnőtt Eb-n Fotó: Pass Ferenc
Milák Kristóf felszabadult úszásra készül a felnőtt Eb-n Fotó: Pass Ferenc

Milák Kristóf felszabadult úszásra készül a felnőtt Eb-n  •  Fotó: Pass Ferenc

Az érdiek 18 esztendős klasszisa is biztosan ott lesz a mezőnyben. Talán minden korábbinál inkább bizakodhat a jó helyezésekben. Hiszen a finnországi korosztályos Eb előtt – amelyen egyébként 4 arany – és egy bronzérmet szerzett – az érettségi vizsgák hátráltatták a felkészülését. Az utóbbi hetekben viszont már felszabadultan, kizárólag az úszásra koncentrálhatott. Így könnyen lehet, hogy Glasgow-ban már a valóban csúcsformában tempózó Milák Kristófot láthatjuk.

A felnőtt vb-ezüstérmes versenyző három számban indul: 50, 100 és 200 m pillangón méreti meg magát, az utóbbi két számban lehetnek vérmesebb reményei. Mindenféle esélylatolgatás helyett legyen elég annyi, hogy százon és kétszázon is az övé a legerősebb nevezési idő. Arra pedig mindannyian emlékszünk, hogy mi történt akkor, amikor Kristóf éppen egy évvel ezelőtt életében először felnőttvilágversenyen úszott...

FELNŐTT EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLASGOW (SKÓCIA)
Az utánpótláskorú versenyzők programja:
Augusztus 3.: női 800 m gyors (Késely Ajna)
Augusztus 4..: férfi 200 m pillangó (Milák Kristóf)
Augusztus 5.: női 200 m gyors (Késely)
Augusztus 6.: férfi 50 m pillangó (Milák Kristóf), női 1500 m gyors (Késely Ajna)
Augusztus 8.: férfi 100 m pillangó (Milák Kristóf)
Augusztus 9.: női 400 m gyors (Késely Ajna)

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
12 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
16 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
27 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
31 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik