Kosárlabda: érmet várnak a magyar lányoktól a 3x3-as Európa-kupán

2018.08.30. 15:27
Címkék
Pénteken rajtol a fiú és leány U18-as 3x3-as kosárlabda Európa-kupa, amely a szakág Európa-bajnokságának felel meg. A magyar leányválogatott a sorozat 2015-ös elindulása óta két arany- és egy ezüstérmet szerezett, így kijelenthető, most is a verseny egyik legesélyesebb együttesének számít, ám erről bővebben a vezetőedző, Földi Attila beszélt oldalunknak.

Krasznai Bence−utánpótlássport.huPénteken veszi kezdetét Debrecenben a fiú és leány U18-as 3x3-as kosárlabda Európa-kupa, amely a szakág Európa-bajnokságának felel meg. A kontinensviadallalegy időben ad otthont Magyarország második legnagyobb városa a World Tour Masters küzdelmeinek, egy hatcsapatos női nemzetközi felkészülési tornának, illetve az U23-as Nemzetek Kupájának is.Krasznai Bence−utánpótlássport.huPénteken veszi kezdetét Debrecenben a fiú és leány U18-as 3x3-as kosárlabda Európa-kupa, amely a szakág Európa-bajnokságának felel meg. A kontinensviadallalegy időben ad otthont Magyarország második legnagyobb városa a World Tour Masters küzdelmeinek, egy hatcsapatos női nemzetközi felkészülési tornának, illetve az U23-as Nemzetek Kupájának is.

A tavalyi 3x3-as Európa-bajnok leánycsapat Forrás: FIBA
A tavalyi 3x3-as Európa-bajnok leánycsapat Forrás: FIBA

A tavalyi 3x3-as Európa-bajnok leánycsapat  •  Forrás: FIBA

Ami az U18-as leányválogatottat illeti: a mieinka sorozat 2015-ös elindulása óta két arany- és egy ezüstérmet szereztek, így kijelenthető, most is a verseny egyik legesélyesebb együttesének számítanak.

A tavalyi Európa-bajnok csapat összetétele azonban megváltozott. Révész Boróka és Tóth Orsolya továbbra is erősíti a gárdát, viszont Jáhni Zsófia és Tenyér Zsófia szerepét Madár Kata, valamint Budácsik Dorottya veszi át, ugyanis előbbi kettő kiöregedett a korosztályból.

A vezetőedző, Földi Attila beszélt arról oldalunknak, hogy nem volt egyszerű feladat megoldani Jáhni és Tenyér pótlását:

„Nehézkes volt a felkészülés. Tavaly többet tudtunk dolgozni, mivel Orsolya és Boróka sem volt benne az ötös válogatottban, ugyanakkor most mind a ketten az U18-as Európa-bajnoki bronzérmes alakulatban szerepeltek. Ennek ellenére jól összehangolódtak a lányok. Centerproblémával küzdöttünk, meg kellett találni a megfelelő játékost. A szabály az, hogy az a kosaras, aki két világversenyen vesz részt egy szezonban, nem indulhat el többön. Budácsik helyzete sokáig képlékeny volt az U17-es és 18-as válogatottban, de végül nem léphetett pályára a tornákon, így most velünk lehet, s ennek nagyon örülünk.”

Földi kiemelte, a céljuk egyértelműen az, hogy a dobogó legfelső fokára álljanak fel a lányok, ugyanakkor erre természetesen nincsen garancia. Szerinte sokkal erősebb az idei mezőny, mint a korábbiak, s öt-hat csapatnak is jó esélye van a végső győzelemre.

A 2017-es kontinensviadalt a fiúk a 11. helyen zárták, s most sem egyszerű a helyzetük a csoportban: a Szarvas Gábor vezettemagyar csapat a hazai kvalifikációs tornán hibátlanul záró olaszokkal, és a mindig veszélyes szerbekkel került egy trióba. Mokánszki Máténak, Ralf Martineznek, Frank Áronnak és Bencsik Barnabásnak így egyértelműen a legjobbját kell nyújtania ahhoz, hogy a gárda az utolsó napon, a kieséses szakaszban is tovább harcolhasson.

„Keményen dolgoztak a srácok, fejben is rendben vannak− így a vezetőedző −. Nagyon nehéz ütközetek előtt állnak, de mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből kontinenstornából. Nem szabad megvárnunk azt, amíg az ellenfél ránk erőlteti a játékát, keresnünk kell a testi kontaktust. Az erőnléti elmaradásunkat agresszivitással és stabil védekezéssel kell kompenzálnunk.”

FIÚ ÉS LEÁNY U18-AS EURÓPA-KUPA, DEBRECEN
A fiúk programja
Csoportmérkőzés, 1. forduló. Magyarország−Szerbia, péntek, 12.30
Csoportmérkőzés, 2. forduló. Magyarország−Olaszország, péntek, 14
A kieséses szakasz párharcait vasárnap rendezik.
A leányok programja
Csoportmérkőzés, 1. forduló. Magyarország−Litvánia, szombat, 17.20
Csoportmérkőzés, 2. forduló. Magyarország−Oroszország, szombat, 20.20
A kieséses szakasz párharcaira vasárnap kerül sor.

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 perce

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
12 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
38 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
57 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája