Vízilabda: Baksa Benedek úgy érzi, minden adva van a vb-győzelemhez

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.24. 14:14
Címkék
A magyar fiú ifjúsági vízilabda-válogatott második helyen zárta Szombathelyen a III. OMV-kupát, a hazai rendezésű augusztusi világbajnokság egyik főpróbáját. A nemzetközi tornáról, a közelgő világversenyre történő felkészülésről és az esélyekről a válogatott csapatkapitányával, Baksa Benedekkel beszélgettünk.

Sz. Ma. utanpotlassport.hu „Az eredmény ezúttal másodlagos volt, ennek ellenére úgy érzem, nem vallottunk szégyent ‒ értékelt Horváth János, az U18-as fiú vízilabda-válogatott szövetségi edzője a waterpolo.hu-nak a harmadik alkalommal megrendezett OMV-kupa után. ‒ Az olaszok ellen magabiztosan nyertünk (a tíz-nyolc talán rájuk nézve hízelgő), míg Horvátország ellen volt két csodálatos negyedünk, mikor vezettünk öt góllal (hét-kettőre), ellenfelünk onnan állt fel szép lassan. Cserélgetnem kellett, és forgatnom a sorokat, hogy információt szerezzek, és végül buta fegyelmezetlenségek miatt kaptunk ki egy találattal. Mivel azonban a horvátok a legerősebb csapattal álltak ki, ezért maximálisan elégedett vagyok.”Sz. Ma. utanpotlassport.hu „Az eredmény ezúttal másodlagos volt, ennek ellenére úgy érzem, nem vallottunk szégyent ‒ értékelt Horváth János, az U18-as fiú vízilabda-válogatott szövetségi edzője a waterpolo.hu-nak a harmadik alkalommal megrendezett OMV-kupa után. ‒ Az olaszok ellen magabiztosan nyertünk (a tíz-nyolc talán rájuk nézve hízelgő), míg Horvátország ellen volt két csodálatos negyedünk, mikor vezettünk öt góllal (hét-kettőre), ellenfelünk onnan állt fel szép lassan. Cserélgetnem kellett, és forgatnom a sorokat, hogy információt szerezzek, és végül buta fegyelmezetlenségek miatt kaptunk ki egy találattal. Mivel azonban a horvátok a legerősebb csapattal álltak ki, ezért maximálisan elégedett vagyok.”

Második helyen végzett a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a III. OMV-kupán Forrás: MVLSZ
Második helyen végzett a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a III. OMV-kupán Forrás: MVLSZ

Második helyen végzett a magyar fiú ifjúsági vízilabda-válogatott a III. OMV-kupán  •  Forrás: MVLSZ

A magyar csapat második helyen végzett a háromnapos felkészülési tornán, amelyet az augusztus 11. és 19. között rendezendő ifjúsági világbajnokság főpróbájaként bonyolítottak le a világverseny helyszínéül is szolgáló szombathelyi Tófürdő medencéjében. A házigazda Horváth János együttese mellett Horvátország, Kanada és Olaszország szállt harcba a győztesnek járó trófeáért.A mieink mérlege két győzelem (a nyitónapon Kanadát verték meg 26‒3-ra, majd a juharlevelesek ellen aratott siker után másnap Olaszország felett győzedelmeskedtek 10‒8 arányban) és egy vereség, amelyet a tornagyőztes horvátoktól szenvedtek el. A nagy csatában, egy góllal elveszített „döntő” ellenére a szövetségi edző mellett a válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek is elégedetten nyilatkozott.

„Óriási megtiszteltetés képviselni az országot bármilyen mérkőzésen, így volt ez most is. Az OMV-kupasorozat már szinte hozzá tartozik a válogatott felkészülési programjához. Mivel hosszú idő óta először játszottunk újra együtt tétmeccsen, természetesen voltak problémák. Összességében azonban pozitív volt a csapat teljesítménye, hiszen mindenki kitett magáért, és nagy volt bennünk a bizonyítási vágy. Nyilván jó lett volna megnyerni a kupát, de csalódottak nem vagyunk, mert a fő cél a vb aranyérem. Most az volt a fontos, hogy megtaláljuk azt a csapatot, ami ott sikeres lehet és a játékot, amivel le tudunk győzni mindenkit. Eredményes pár nap volt, ami sokat fog számítani később: tudjuk, mik a hibáink, miken kell javítani a hátralevő pár hétben” ‒ vélekedett a 18 éves pólós.

Baksa szerint a felkészülés eddig zökkenőmentesen telt, továbbá a tavalyi évhez képest sérülésmentesen. Elmondása szerint az edzéseken mostanáig az úszás, illetve a konditermi tréningek voltak a középpontban.

A válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek
A válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek

A válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek

„Az eddig elvégzett munka kemény és megterhelő volt. Nem vagyok benne biztos, hogy más csapat képes lett volna minderre. A felkészülési program alapjában véve nem változott a tavalyi évhez képest. Ami viszont remélhetőleg változni fog, az az érem.”

A korosztályos válogatott tavaly bronzérmet szerzett az U17-esek máltai Európa-bajnokságán, amit most mindenképpen aranyra szeretne váltani. A csapatkapitány szerint erre minden esély megvan, a motivációval nem lesz gond.

„Nehéz dolgunk lesz, az biztos. Soha nem játszottunk még ennyi ember előtt, idén ráadásul hazai közönség szeme láttára tesszük mindezt. Szerintem csak úgy lehet nekivágni egy tornának ‒ főleg, ha világversenyről van szó ‒, hogy meg akarod nyerni. Az elvárások magasak felénk, de ezzel nincs is semmi gond. Ilyen egy magyar pólós élete: folyton bizonyítani kell. Itthon leszünk, a közönség minket erősít majd, végre adottak a körülmények, hogy jól jöjjön ki a lépés a korosztály utolsó világversenyén. Arannyal szeretnénk búcsúzni.” ‒ zárta motiváltan Baksa.

A Horváth János vezette U18-as válogatott a napokban visszatér a Margitszigetre, ahol folytatódik a felkészülés. A csapat augusztus elején utazik Belgrádba, ahol újabb nemzetközi tornán vesz részt. Ekkor lesz kihirdetve a végleges világbajnoki keret is.

„Belgrád után lesz egy rövid pihenő, majd jönnek az apró simítások, aztán megyünk Szombathelyre vb-t nyerni. Hajrá magyarok!” ‒ tette hozzá az UVSE kiválósága.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
4 perce

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
14 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
29 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
41 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik