Jégkorong: a MAC csatárduója tündököl az U18-as EBJL-ben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.02.27. 14:44
Címkék
Az egyik legveszélyesebb csatárduót a MAC Budapest két tizenhat éves csatára, Keresztes Levente és Schlekmann Márk alkotja az osztrák U18-as jégkorongbajnokságban. Összesen 65-ször találtak be, és több mint hatvan asszisztot osztottak ki a mostani évadban. Szinte kezdetektől fogva egymás mellett játszanak, többek között erről beszéltek honlapunknak.

B. V. – utanpotlassport.huParádés szezont fut a MAC Budapest U18-as együttese, ahogyan a teljes évadban remekel két leggólerősebb csatára, Keresztes Levente és Schlekmann Márk is. A fővárosiak az EBJL-ben, vagyis az osztrák bázisú korosztályos bajnokságban már januárban, simán a rájátszásba jutottak, majd a középszakaszban is kitűnően játszottak, minimális különbséggel maradtak le az első helyről a Red Bull Salzburg csapatával szemben.B. V. – utanpotlassport.huParádés szezont fut a MAC Budapest U18-as együttese, ahogyan a teljes évadban remekel két leggólerősebb csatára, Keresztes Levente és Schlekmann Márk is. A fővárosiak az EBJL-ben, vagyis az osztrák bázisú korosztályos bajnokságban már januárban, simán a rájátszásba jutottak, majd a középszakaszban is kitűnően játszottak, minimális különbséggel maradtak le az első helyről a Red Bull Salzburg csapatával szemben.

 

A mostani évadban is gyakori jelenet: Keresztes Levente az ellenfél kapujába talál
A mostani évadban is gyakori jelenet: Keresztes Levente az ellenfél kapujába talál

A mostani évadban is gyakori jelenet: Keresztes Levente az ellenfél kapujába talál

 

A menetelésben, ahogy már említettük, oroszlánrészt vállalt az egyaránt 16 esztendős – azaz a két évvel idősebbek között szereplő – Keresztes Levente és Schlekmann Márk. Mindketten a liga pontlistájának élmezőnyében vannak, előbbi 37-szer, utóbbi 28-szor talált az ellenfél kapujába, emellett pedig fejenként több, mint harminc gólpasszt osztottak ki.

A legtöbbet egymásnak.

„Márkkal a legkisebb korosztálytól, a szuperminitől kezdve együtt játszunk, ismerjük egymás gondolatát is. Ez megkönnyíti a feladatot a pályán, sokszor nem is kell, hogy fenn legyen a fejem, mert tudom, éppen hol van, és hová érkezik” – mondja Levente.

Mindketten kiemelték: sokat segít nekik a MAC, hiszen kezdetektől ott játszanak.

„Itt kezdtem jégkorongozni ötéves koromban. A csapatkohézió nagyon rendben van, az edzők pedig próbálnak mindenben a segítségünkre lenni” – dicsérte a körülményeket Keresztes.

 

Schlekmann Márk több, mint harminc gólpasszt adott a mostani bajnokságban
Schlekmann Márk több, mint harminc gólpasszt adott a mostani bajnokságban

Schlekmann Márk több, mint harminc gólpasszt adott a mostani bajnokságban

 

„Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, már tizenegy éve itt játszom, a második családomnak tekintem ezt a társaságot” – így Schlekmann.

Korábban az együttes vezetőedzője, Kangyal Balázs is kiemelte, hogy mindkét játékosa jelentősen előrelépett a mostani bajnokságban, s ez az idősebbek között nem kis bravúr.

Érzi a javulást Schlekmann Márk is:
„A csapat és mi is nagyon jó szezonban vagyunk. Év elejéhez képest előreléptem fizikálisan, bár tudom, hogy még tovább kell fejlődnöm ezen a téren. Célunk, ahogyan az évad elején, most is, hogy az osztrák és a magyar bajnokságban is első helyen végezzünk.

A nemzetközi színtéren ráadásul elég hamar elkezdhetik a menetelést, mivel az EBJL rájátszása már szerdán elkezdődik. A MAC a történetük során először playoffba került győriekkel játssza a negyeddöntőt. Először hazai pályán, majd szombaton Győrben lépnek jégre az egyik fél két nyert mérkőzéséig tartó párharcban.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 perce

Thuchelt megkérdezték, hogy használnak-e viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 perce

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
26 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
40 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
48 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
1 órája

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik