Cselgáncs: ifjúságiak remeklése a juniorbajnokságon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 12:02
Címkék
Száznyolcvan cselgáncsozó indult a siklósi országos juniorbajnokságon, de a létszámot kevesellték a korosztályos szakágvezetők. Több, meghatározó versenyző is sérüléssel, vagy betegséggel bajlódik. Sok ifjúsági korú dzsúdós remekelt a nagyobbak között.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huSiklóson rendezték meg a junior cselgáncsozók országos bajnokságát, amelyen 180 fiatal vett részt. Horváth László, a korosztály fiú-szakágvezetője elmondta, hogy a várakozás alatt volt a versenyzők létszáma:Krasznai Bence –utanpotlassport.huSiklóson rendezték meg a junior cselgáncsozók országos bajnokságát, amelyen 180 fiatal vett részt. Horváth László, a korosztály fiú-szakágvezetője elmondta, hogy a várakozás alatt volt a versenyzők létszáma:

„Nagyon jól sikerült a bajnokság, remek volt a rendezés. Sajnos, rengeteg dzsúdós bajlódik sérüléssel, vagy influenzával, így kevesebben vettek részt a megméretésen, mint amire előzetesen számítottunk.”

 

Siklóson zajlott az idei junior országos bajnokság
Siklóson zajlott az idei junior országos bajnokság

Siklóson zajlott az idei junior országos bajnokság

 

A hiányzók között volt a 81 kilogrammos Tóth Benedek is, aki idén lépett fel a juniorok közé. Tavaly az Európa-bajnokságon és az EYOF-on ezüstérmet, a világbajnokságon bronzot nyert. Jelenleg a könyökével bajlódik, de hamarosan felépül.

Benedek nagyon erős mezőnybe lépett fel. Azt gondolom, hogy súlycsoportja most a legkiemelkedőbb a korosztályban. Ennek ellenére a hozott pontjaival vezeti a ranglistát. A bajnokságot Rajkai Roland nyerte, Gőz Roland ezüstérmes lett. Nagy csata lesz a fiúk között, mivel véleményem szerint ők hárman egy szinten vannak. Az biztos, hogy két versenyzőt viszünk közülük a világversenyekre” – összegez a szakágvezető.

A szintén korcsoportot lépő Feczkó Csanád bizonyította a kvalitásait a nagyobbak között is, hiszen magabiztosan nyerte meg az 56 kilósok versenyét. Az MVSC sportolója 2017-ben az EYOF-ot megnyerte, az Európa-bajnokságról ezüstéremmel tért haza, de világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet ifjúságiként.

Így vélekedik róla a szakágvezető:
Csanád gyakorlatilag hozta a kötelezőt. Nagyon stabil cselgáncsozó, hihetetlen a támadókedve van, és jobbra, balra egyaránt jól indít akciót, ami kifejezetten ritka. Kiemelkedően tudatos sportoló. Amennyiben bele tud erősödni az ötvenhat kilóba, titkon már idén lehet számítani tőle éremre világversenyről.”

 

Feczkó Csanád idén is remekelhet
Feczkó Csanád idén is remekelhet

Feczkó Csanád idén is remekelhet

 

A mester arról is beszélt, hogy a legnagyobb meglepetés a 66 kilogrammban született, ugyanis a tavaly Európa-kupákon remeklő Kozma Ákos csak az ötödik helyen végzett. A dobogó tetejére Pongrácz Bence állt fel, miután a döntőben felülmúlta a Kozmát legyőző ceglédi Ócsai Sándort.

Radics Attila, a junior-leányszakág vezetője úgy összegez: nem született különösebb meglepetés a hölgyek bajnokságán. Érdekesség, hogy a súlycsoportok felét, még ifjúsági korú versenyző nyerte meg. Közülük kiemelkedik Özbas Szofi, aki Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes és négyszeres Európa-kupa győztes.

„Szofi fizikailag, mentálisan és technikailag is jóval megelőzi korosztályát – mondja Radics.– Ha így halad tovább a fejlődésben, szép jövő elé néz, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az idő múlásával beéri a mezőny, akkor dől el valójában, mire is képes.”

Az edző kiemelte: Beringer Fatimétől, Tóth Fannitól és Szigetvári Mercédesztől egyaránt jó szereplést vár a nemzetközi mezőnyben.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
2 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
2 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
3 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
3 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
10 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
11 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
17 perce
Ezek is érdekelhetik