Kosárlabda: Németországból érkezik szakmai igazgató a Vasas fiúszakosztályához

2017.09.12. 13:50
Címkék
Két évtizedes németországi kosárlabdaedzői pályafutás után Nagy Zoltán hazatér Magyarországra, és a Vasas Akadémia fiúszakosztályának szakmai igazgatója lesz. A kétszer is az év német utánpótlásedzőjének megválasztott szakember az U11-estől egészen az U16-os korosztályig felel a fiatalokért.

L. G. Két évtizedes németországi pályafutás után hazatér Nagy Zoltán kosárlabdaedző, és a Vasas Akadémia fiúszakosztályának szakmai igazgatója lesz. A korábbi 61-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok irányító-hátvéd a TSV Nördlingennél eltöltött, bő évtizedes időszaka alatt komoly nevet szerzett magának a szakmában, 2013 óta pedig a nemzetközi szinten is kiemelkedő Ulm akadémiáján dolgozott. Mindkét állomáshelyén kiérdemelte az év német utánpótlásedzőjének járó díjat, melyet 2012-ben és 2016-ban vehetett át.L. G. Két évtizedes németországi pályafutás után hazatér Nagy Zoltán kosárlabdaedző, és a Vasas Akadémia fiúszakosztályának szakmai igazgatója lesz. A korábbi 61-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok irányító-hátvéd a TSV Nördlingennél eltöltött, bő évtizedes időszaka alatt komoly nevet szerzett magának a szakmában, 2013 óta pedig a nemzetközi szinten is kiemelkedő Ulm akadémiáján dolgozott. Mindkét állomáshelyén kiérdemelte az év német utánpótlásedzőjének járó díjat, melyet 2012-ben és 2016-ban vehetett át.

Nagy Zoltán  •  Fotó: Alexander Fischer

Felnőttedzői tapasztalattal is rendelkezik, hiszen az ezredforduló környékén előbb a Pécs, majd a Debrecen vezetőedzőjeként tevékenykedett a férfi élvonalban, ráadásul ebben az időszakban a magyar férfiválogatott szakmai stábjának is tagja volt.

Nagy Zoltán és a Vasas kapcsolata nem új keletű, hiszen az előző évad során több alkalommal is tartott előadásokat és továbbképzést a Vasas Akadémia fiúszakosztályának dolgozóinak. Azzal, hogy a kiválasztástól kezdődően, az U11-től egészen az U16-ig hozzá kerül a szakmai irányítás, új impulzust és rengeteg nemzetközi tapasztalatot kap a pasaréti stáb, illetve ezáltal az akadémia növendékei is. Az egyéni képzésben is fontos feladatai lesznek a szakembernek, akinek egyértelmű célja, hogy lényegesen magasabb szintre emelje a Vasas Akadémia játékosképzését.

A szakmai igazgatói posztot korábban hosszú időn keresztül Armaghani Saeed töltötte be Pasaréten, azonban a tavaly nyári szerkezeti átalakítás óta az akadémia társalapítója a felnőtt- és U20-as csapat szakmai irányításáért felel. Korábbi tisztsége lényegében üresen maradt Nagy Zoltán érkezéséig.

A szakember két évtized után hazatér Budapestre, hiszen játékosként a KSI SE-ben nevelkedett, legnagyobb sikereit pedig a Budapest Honvéddel érte el: három bajnoki cím és egy Magyar Kupa-győzelem tevékeny részese volt.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
19 perce

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
30 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
2 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
2 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
2 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik