Kajak-kenu, utánpótlás Eb: hatalmas fölénnyel végeztünk az éremtáblázat élén

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 20:21
Címkék
Újabb négy aranyérmet szereztek kajak-kenusaink a Bascovban zajló ifjúsági és U23-as világbajnokság hajrájában. Az első helyek mellett további hét számban állhattak fel a dobogóra az egységeink, a magyar válogatott óriási előnnyel végzett az éremtáblázat élén.

Leiner SomaA szél elcsendesedett vasárnapra, a magyar sikerek pedig kitartottak az ifjúsági és U23-as világbajnokság záró napjára is. Délelőtt a sprinttáv, azaz a 200 méter fináléitrendezték, míg délután 500 méteren avattak győzteseket az év legrangosabb korosztályos kajak-kenu viadalán.Leiner SomaA szél elcsendesedett vasárnapra, a magyar sikerek pedig kitartottak az ifjúsági és U23-as világbajnokság záró napjára is. Délelőtt a sprinttáv, azaz a 200 méter fináléitrendezték, míg délután 500 méteren avattak győzteseket az év legrangosabb korosztályos kajak-kenu viadalán.

Csakúgy mint szombaton, ismét bekezdtek egységeink. A felnőtt Európa-bajnokLucz Dóra, Balla Virág és Orosz Adrienn ezüstérmet szerzett, Hajdu Jonatán harmadik lett. Anap első aranyát Birkás Balázs szerezte, az U23-as mezőnyben. A szegedi versenyző - aki szintén büszkélkedhet felnőtt Eb-címmel - magabiztosan, hihetetlen szoros mezőnyben lett első, mindössze nyolc századdal megelőzve litván riválisát.

 

Varga Ádám egy arannyal és egy ezüsttel zárta a világbajnokságot Fotó: MKKSZ
Varga Ádám egy arannyal és egy ezüsttel zárta a világbajnokságot Fotó: MKKSZ

Varga Ádám egy arannyal és egy ezüsttel zárta a világbajnokságot • Fotó: MKKSZ

 

Délután a versenyzőink feltették a koronát az egész világbajnokságon nyújtott teljesítményükre. Az ötszáz méteres finálékban újabb három első hely született, mellette pedig további három alkalommal állhattak dobogóra magyarok.

Visszhangos győzelmet aratott Gazsó Alida Dorka a női kajak egyesek döntőjében. A magyar lány – aki elsőéves ifjúsági– 250 métert követően sebességet váltott, állva hagyta a mezőnyt, és több mint másfél hajóval nyert világbajnoki címet.Hasonló taktikával állt rajthoz Varga Ádám, és a végeredmény sem alakult másképp. A szombaton1000 méteren ezüstöt szerzett kajakos negyedik volt féltávnál, deóriási hajrába kezdett, és 37 ezreddel győzött.Ennél sokkal simább volt ifjúsági női kajakpárosunk diadala, Biben Karina és Bakó Olga aranyérmét senki sem fenyegette. Leiskolázták a mezőnyt, több mint két másodperccel verték meg a második helyen végző románokat.

További három éremnek örülhettünk a zárónapon. Ezüstérmet szerzett aZombori Dominik, Kállai Róbert Gida, Slihoczki Ádám, Szőke Attila összetételű kenu négyes, illetve a Nagy Bianka és Bragato Giada alkotta C-2-es egység. A csattanót az U23-as női kajakos duó szolgáltatta, amely a vébé utolsó fináléjában harmadik lett.

A korábbi évekhez hasonlóan ismét lehengerlő teljesítményt nyújtottak egységeink az utánpótlás-világbajnokságon. Amieink összesen 7 aranyat, 8 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtöttek, a 18 dobogós helyezéssel pedig toronymagasan az éremtáblázat élén zártak.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
31 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
32 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
43 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
2 órája

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
2 órája
Ezek is érdekelhetik