Kosár: szakosztályok az utánpótlás-bajnokságok mérlegén

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.06.01. 11:37
Címkék
A korosztályos kosárlabda-bajnokságok végeztével szemügyre vesszük a nyolcas döntők mezőnyét, és mérleget vonunk az évről. A fiúk mezőnye kiegyenlített volt, a lányok között azonban egyértelműen a Csata DSE dominált.

Lakner Gábor Véget ért az összes korosztályos kosárlabda-bajnokság, a nyolcas döntők után pedig szemügyre vesszük, mely klubok emelkedtek ki a mezőnyből a mögöttünk hagyott egy évben. Az utánpótlásban a versenyzés ugyan ideális esetben nem cél, hanem eszköz, de a mérhető eredmények azért sok mindenre rávilágítanak. A fiúk között tizenöt, a lánymezőnyben pedig tizenhárom klub volt jelen legalább egy fináléban.Lakner Gábor Véget ért az összes korosztályos kosárlabda-bajnokság, a nyolcas döntők után pedig szemügyre vesszük, mely klubok emelkedtek ki a mezőnyből a mögöttünk hagyott egy évben. Az utánpótlásban a versenyzés ugyan ideális esetben nem cél, hanem eszköz, de a mérhető eredmények azért sok mindenre rávilágítanak. A fiúk között tizenöt, a lánymezőnyben pedig tizenhárom klub volt jelen legalább egy fináléban.

 

Csata A-Csata B
Csata A-Csata B

Egy képben az év: a Csata DSE A és B csapata egymással küzd a kadetek nyolcas döntőjében • Forrás: kosarsport.hu

 

A korosztályos leánybajnokságokban egyértelműen a Csata DSE dominanciáját hozta a bajnoki év, a kék-fehérek négy korcsoportban öt csapattal szerepeltek a nyolcas döntőben. Hármat meg is nyertek, méghozzá Tursics Krisztián irányításával. A BEAC-cal közösen indított juniorgárda kezdte a sort, a tinik és a serdülők pedig utcahosszal, hatalmas különbséggel diadalmaskodtak. A kadetek között két együttes is dobogóra állhatott: a kulcsjátékosát márciusban sérülés miatt elveszítő A csapat kihozta az évből a maximumot az ezüstéremmel, míg a serdülőknek az idősebbek között nyert bronzérme elképesztő bravúr.

A Csatát a Vasas Akadémia követte, amely a juniorok és a serdülők között is ezüstérmes lett, a kadetbajnokságban pedig nagyszerűen használta ki, hogy az év közben esélyessé lépett elő, és magabiztosan nyerte az aranyat. A tinik között azonban nem jutottak el a nyolcas döntőig, így nem makulátlan a mérlegük.

Két további együttes mondhatja még el magáról, hogy mind a négy korosztályban képviseltette magát a nyolcas döntőben: miskolci és soproni csapat nélkül nem rendeztek finálét. A DVTK esetében dicséretes a jelenlét, a Soproni Darazsak Akadémiának azonban volt már eredményesebb éve is: a negyedik helynél előbb egyszer sem végeztek.

Három együttesnek jutott még érem a mezőnytől nagy távolságra lévő Csata DSE és a Vasas Akadémia árnyékában. A Szekszárd dicséretes módon a dobogó harmadik fokára állhatott a juniorok és a serdülők között is, és a tinik mezőnyében is közel járt ehhez, ott végül negyedikként zárt. A legfiatalabbak között a Zsíros Akadémia Kőbánya szerezte meg az ezüstöt, a győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia játékosainak nyakába pedig bronzérmet akasztottak.

A fiúk mezőnye jóval kiegyenlítettebb volt, amit jól jelez, hogy a négy korosztályos bajnoki cím négy különböző klubba került. Három együttes volt eminens, a Vasas Akadémia, a MAFC és a Falco KC/Szombathelyi Sportiskola mindegyik korcsoportban szerepelt a nyolcas döntőben.

Két érem jutott a Vasasnak: a serdülők között arany, az U20-asok között ezüst. Mivel a juniormezőnyben ötödik, a kadetben pedig negyedik lett, ezzel a piros-kékek bizonyultak a legeredményesebbnek. A pécsiek az U20-asok között bajnoki címnek, a juniorok között bronzéremnek örülhettek, az Alba Fehérvár pedig a kadetek között nyert arany mellé a serdülők között bronzérmet tette a zsákba.

A Nyíregyháza arany-, a Soproni Sportiskola ezüstérmet nyert a juniorok között. A Falco KC az U20-asok között, a Szolnoki Sportcentrum együttese pedig a kadetbajnokságban állhatott fel a dobogó alsó fokára. A Vásárhelyi Rakéták a legkisebb korosztályban nyert ezüstéremmel iratkozott fel a dobogósok listájára.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
56 perce

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
1 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
2 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik