Remek Kertész-gólok Újvárosban

T. N.T. N.
2006.03.28. 01:11
Címkék
Kertész Gergő (képünkön), a Ferencváros U17-es korosztályú csapatának támadója legutóbb két góllal vette ki részét csapata 3–0-s győzelméből Dunaújvárosban.

– Miként értékeled az idegenbeli sikert?
– Ugyanúgy három pont jár érte, mint bármelyik győzelemért. Bár a dunaújvárosiak utolsók a bajnokságban, korántsem volt egyszerű dolgunk ellenük, hiszen az első félidőben veszélyesen kontráztak. Miután megszereztük a vezetést, könnyebben alakítottuk ki a helyzeteinket.

– A listavezető MTK hat pont előnnyel áll a tabella élén. Ledolgozható ez a hátrány?
– Jó néhány forduló van még előttünk, mindenesetre bravúr kellene hozzá. Az MTK-nak legalább két mérkőzést kellene elbuknia, míg mi folyamatosan győzelmi kényszerrel játszunk.

– A bajnokságban eddig szerzett kilenc gólod önmagáért beszél. Ezenkívül miben tudnád segíteni a csapatodat?
– A kapu előtti fejjátékban fejlődnöm kell, és a rúgótechnikámon is van még mit csiszolni, a bal lábam pedig gyengébb. Edzőmmel azon dolgozunk, hogy ezeket a hiányosságaimat megszüntessük.

– Hogyan szerezted a góljaidat Dunaújvárosban?
– Az elsőt szöglet utáni fejesből, a második találatom előtt a felezővonaltól indulva vezettem a kapusra a labdát, majd ballal ellőttem mellette.

– Nem az imént említetted, hogy a fejeseid és a bal lábad még nem az igazi?
– No jó, Dunaújvárosban sikerült kétszer is betalálnom, de azért nem mondanám, hogy tökéletes vagyok. Mindenesetre a példa is mutatja, megéri az edzéseken gyakorolni. Szeretnék mihamarabb a Ferencváros felnőttcsapatában játszani, és ehhez még jobban kell teljesítenem.
Legfrissebb hírek

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
7 perce

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
31 perce

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
57 perce

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol a FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
1 órája

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
2 órája

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik