Könnyebb lesz pályán maradni

2006.01.17. 01:12
Címkék
"Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?!", "Pályán maradni", "Focisuli", Góliát – mindegyik "akció" egy-egy kísérlet az elmúlt húsz évből a magyar labdarúgás tömegbázisának növelésére. A Magyar Labdarúgó-szövetség csupán 2004-ben értékelte át saját szerepét, és alkotta meg a működőképes európai gyakorlatnak megfelelő koncepcióját az utánpótlás-nevelés területén. Az előrelépés záloga az állami sportvezetőség elképzelésével is találkozott, amely nem más, mint az egymásra épülő iskolai és egyesületi képzési rendszer.Az iskolai és részben az egyesületi program támogatásában az MLSZ partnerévé vált a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI), míg a tisztán egyesületi szféra megsegítségére két nagyvállalat, az OTP és a Mol vállalkozott, anyagi segítséget nyújtva a Bozsik-akadémiának. Az MLSZ-ben az idén újjáalakult utánpótlás-bizottságban is helyet kapott minden érintett szervezet képviselője, a testület tagjai: Kecskés László (elnök), Baranya István, Kálnoki Kis Attila, Kereki Zoltán, Kiss-Rigó László, Lukács Zsuzsa, Mezey György, Mészöly Kálmán, Nyilasi Tibor és Szlatényi György.Hasonlóan az edzőképzés és az egyesületi program gyakorlatához, továbbá a női és a cigány instruktori hálózathoz, az országos lefedés érdekében januártól az iskolai programot is külön megyei instruktorok felügyelik. A megyei iskolai instruktorok kinevezéséhez objektív feltételeket szabott az MLSZ: minden szakembernek rendelkeznie kell testnevelői, pedagógusi és MLSZ A- vagy UEFA B-licences labdarúgó-edzői végzettséggel, valamint a megyei labdarúgó-szövetség, a megyei diáksport-szövetség és NUPI együttes ajánlásával.A munkájukat novemberben elkezdő instruktorok megyénként 25 iskola kiválasztásával indítottak, és megyénként négy-négy testnevelő tanárt hívtak meg az MLSZ első iskolai labdarúgó-konferenciájára. A tatai rendezvényen, amelyen Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke mellett védnökként két legendás labdarúgó, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is jelen volt, az egységes gyakorlati és elméleti tudás átadására törekedtek a szervezők. Az életkori sajátosságoknak megfelelő labdarúgóképzés elméleti hátterét, majd edzésvezetési gyakorlatát Botos Antal, Rugovics Vendel és Teszler Vendel mutatta be. Kálnoki Kis Attila, a Nemzeti Sport főszerkesztője a média szerepéről, míg Hegedűs Gábor a lehetséges jövőképről beszélt, végül Baranya István, az iskolai és Kereki Zoltán, az egyesületi program igazgatója foglalta össze az idei teendőket. Első lépésként az új iskolai program megvalósításához gyermekenként négyezer forinttal járul hozzá a NUPI, míg az MLSZ 50 ezer forint értékű szakmai egységcsomagot juttat el az iskolákhoz, amely szakkönyvet, oktatókazettát, szakanyagok ingyenes internetes letöltését és sportszereket tartalmaz.A fentiek segítségével remélhetőleg mind több gyermek és a legnépszerűbb sportág iránt elkötelezett testnevelő tud majd pályán maradni.
Legfrissebb hírek

Niké Liga: Zsolna–DAC

Minden más foci
3 perce

Elhunyt Komáromy Ferenc, akinek 38 tanítványa nyert magyar bajnokságot

Tenisz
12 perce

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
17 perce

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
31 perce

Ellenféltől kapta a gólpasszt Kerkez Milos – videó

Angol labdarúgás
55 perce

Ukrán világbajnok férfi magasugrásban, nagy esés a vegyes váltóban

Atlétika
56 perce

Férfi kézilabda: Magyarország–Olaszország

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda BL: tíz góllal győzött az FTC

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik