Jakab és Li Bin a húzóember

SZ. M.SZ. M.
2004.07.12. 21:52
Címkék
Már csak néhány nap és megkezdődik a magyar asztaliteniszsport 1982 óta (akkor felnőtt Eb-nek adott otthont az azóta leégett Budapest Sportcsarnok) legnagyobb szabású eseménye, az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság (július 1625.).
A verseny helyszíne a Körcsarnok, valamint az annak közvetlen szomszédságában lévő SYMA-csarnok lesz, ahol 38 asztalon küzd majd a 43 országból érkező, csaknem 600 versenyző. A kontinensbajnokság kiemelkedő rendezvénynek számít a honi sportéletben, amit jelez, hogy a fővédnöki felkérésre igent mondott Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Schmitt Pál MOB-elnök, valamint Demszky Gábor Budapest főpolgármestere is, s – ha már a sportdiplomáciánál járunk – az sem érdektelen, hogy az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) vezetősége Stefano Bosi elnök vezetésével a bajnokság alatt a magyar fővárosban tartja végrehajtó bizottsági ülését.Európa közvetlen utánpótlásának legfontosabb versenyén egyébként hagyományosan jól szerepelnek a magyarok: az eddigi 46 Eb-n 55 arany- 46 ezüst- és 132 bronzérmet szereztek. Érdekesség, hogy a sportág történetének első serdülő Európa-bajnoka Klampár Tibor, az utolsó pedig az ugyancsak magyar Li Bin. Előbbi még az 1966-os első (az ifiknél 1955-től rendeznek Eb-t), Szombathelyen rendezett versenyen állhatott a dobogó tetejére, s ezt követően a felnőttek között két vb- és négy Eb-elsőséget is szerzett, utóbbinak pedig tavaly sikerült begyűjtenie a lányoknál az aranyérmet, s vélhetően Klampárhoz hasonló pályafutásban reménykedik. Ezen az úton a pénteken kezdődő budapesti versenyen teheti meg a következő lépést, ahol a serdülőkorból "kiöregedve" az ifjúságiak között próbálhat szerencsét. Kedvező előjelnek tekinthető, hogy a korosztályában újoncnak számító statisztikás Li Bin az európai ranglistán már az 5. helyen áll, így ezt a kiemelési számot kapja majd az egyéni verseny során is. Még nála is előkelőbb helyen jegyzik a BVSC-s Jakab Jánost, aki az ifjúságiaknál a portugál Apolonia mögött a második számú európai játékosnak számít. S ha már a kiemelésekről esett szó: a magyar csapatok közül az ifjúsági fiúkat az 5., a lányokat a 11., a serdülő fiúkat a 9., a lányokat pedig a 2. helyen rangsorolták.A verseny a korosztályos Eb-ken évtizedek óta megszokott koreográfia szerint zajlik majd, vagyis az első öt napon a csapatversenyekre kerül sor, majd egy szünnapot követően jövő szerdától vasárnapig az egyéni számokat rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
8 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
28 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája