Röplabda: Nem volt esély az olaszok ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.10. 21:50
Címkék
Miután a tizenhat csapatot felvonultató világbajnokságon nincs gyenge csapat, a címvédő Kína után az Európa-bajnoki ezüstérmes Olaszországgal kellett megküzdenie a magyar válogatottnak.
A tudásbeli különbség kiütközött a két együttes között, főként a nyitó játszmában, amelyben például a kulcsembernek számító Takács Zsófiának semmi sem sikerült, le is kellett cserélni. A második felvonásban újra a megszokott hatos kezdett, és kisebb csoda volt kialakulóban: a jól védekező és sáncoló, a kontratámadásokat eredményesen befejező magyar válogatott 8:3-ra elhúzott. Sajnos itt meg is rekedt a kedvező folyamat, és az olaszok gyorsan másik forgatókönyvet írtak. A harmadik szettben ismét egyértelművé vált a fölényük, így már nem volt veszítenivalója Jókai Zoltánnak, amikor feladónak Vargát, az egyik négyesütőnek Kinyiket küldte pályára. A kilencpontos különbség ötpontosra csökkent, de az Eb-második könynyen révbe ért.Hétfőn Tajvan lesz a magyarok ellenfele, győzelem esetén, csoportharmadikként még versenyben maradnának a mieink.Mestermérleg
Jókai Zoltán:
Jókai Zoltán:
– Egy fokkal jobban ment a játék, mint szombaton, de így sem tudtuk a megbeszélteket végrehajtani, például ami az olasz nyitások fogadását illeti. Amikor pedig partiban voltunk, mindig jött néhány boszszantó hiba.

Női ifjúsági vb, Lengyelország, C-csoport, 2. forduló
Olaszország–Magyarország 3:0 (12, 19, 19)

Wloclawek, 1500 néző. V: Polkin (orosz), Medina (kubai)
MAGYARORSZÁG: Liliom, Meléndez-Pál, Horváth D., NÉMETH ZS., Takács, Földesi. Cs: Kötél (liberó), Gubek, Kinyik, Varga E. Edző: Jókai Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:3, 8:4, 16:6. 2. játszma: 1:6, 3:8, 10:10, 16:12, 23:19. 3. játszma: 4:0, 4:4, 8:4, 12:6, 19:10
Kína–Tajvan 3:0 (23, 24, 15). Az állás: 1. Kína 4 (6:0), 2. Olaszország 4 (6:1), 3. Tajvan 2 (1:6), 4. Magyarország 2 (0:6)
Legfrissebb hírek

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
6 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
32 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
51 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája