Hírek: Kapustábor és Kun-kupa

2003.07.24. 20:05
Címkék
Grosics Gyula is edzést tartott az ifjú kapusoknak

Kaposvár. A hagyományos nemzetközi nyári kapus- és csatártábort ezúttal a Kaposvári Egyetemi Sportcentrumban rendezték meg, itt gyakorolhatták a védést, illetve a góllövést a gyerekfutballisták. Az eseményen 80 kapustehetség és 60 ifjú támadó vett részt. A gyerekek naponta kétszer edzettek, olyan neves szakemberek irányításával, mint Grosics Gyula, Fitos József, Dajka László, Róth Antal és Keszei Ferenc. De tartott edzést Véber György, Gelei Károly, Tornyi Barnabás és Pintér Attila is. A kissrácoknak a futballozáson kívül strandolásra és videózásra is jutott idejük.

Kun-kupa: biciklitúra és horgászás a futball után

Szolnok. Fontos hír a fiataloknak: az idén Szolnokon rendezik a Kun-kupa elnevezésű futballtornát. A július 29-ig tartó sorozatra száz csapat nevezett, több együttes külföldről érkezett. A lány és fiúcsapatok korcsoportok szerint versenyeznek egymással. A Kun-kupa azért lett ilyen népszerű, mert a labdarúgáson kívül a rendezők arról is gondoskodnak, hogy játékosok, vezetők és szülők egyaránt remekül érezzék magukat. A programok között szerepel horgászat, vadászat, lovaglás, biciklitúra és borkóstoló – ez utóbbi természetesen nem a gyerekeknek…
Legfrissebb hírek

Csinger Márk: Ugyanaz a jászboldogházi srác maradok, aki voltam

Magyar válogatott
2 perce

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
4 perce

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
8 perce

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
16 perce

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
31 perce

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
32 perce

Darts: kórházba került, kihagyja a Premier League következő fordulóját a vb-ezüstérmes

Egyéb egyéni
46 perce

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik