Érzékeny veszteség nélkül

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.07.18. 23:08
Címkék
Az újvidéki Európa-bajnokság legsűrűbb napját tudhatják maguk mögött a magyarok: a mieinket 10 számban 29 mérkőzésen szólították asztalhoz, s bár a mérleg pozitív (20 győzelem és 9 vereség), akadnak olyanok, akik már befejezték újvidék szereplésüket.
Serdülő fiú egyesben Vajda Attila vereséget szenvedett, ami azt jelenti, hogy ez az első olyan egyéni szám, ahol már nincs magyar érdekeltség az Eb-n, a fennmaradó kilencben viszont még állnak a mieink. Az különösen jó hír, hogy a jobb szereplésre esélyesek (az ifjúságiaknál Póta Georgina és Jakab János, a serdülőknél pedig Pergel Szandra és Li Bin) még mindannyian versenyben vannak, vagyis az említett kilenc vereség ellenére igazán érzékeny veszteséget egyelőre nem szenvedett a magyar küldöttség.46. ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság, Újvidék
Egyéni verseny
Ifjúságiak. Fiúk. Egyes.
Egyéni verseny
Ifjúságiak. Fiúk. Egyes.
A 16 közé jutásért. Palcek(szlovák)–Molnár 4:1 (7, 11, 8, –7, 4), Jakab–Burov (orosz) 4:1 (10, 7, –5, 5, 8)
Páros. Selejtező. Faragó, Szarka–Diaryan, Ghukasyan (örmény) 3:2 (–10, 7, –9, 8, 8). A 32 közé jutásért. Faragó, Szarka–Kenins, Kogans (lett) 3:1 (–8, 4, 9, 6), Aistleitner, Habesohn (osztrák)–Kaiser, Kovalik (magyar, szlovák) 3:2 (–12, 1, 10, –5, 3)
Lányok. Egyes. A 16 közé jutásért. Póta–Creemers (holland) 4:0 (10, 7, 4, 3), Ambrus–G. Rohr (német) 4:2 (7, –7, 9, 9, –6, 10)
Páros. A 32 közé jutásért. Preudhomme, Sallaerts (belga)–Nyitrai, Major 3:1 (–6, 9, 10, 13)
Vegyes páros. A 64 közé jutásért. Szarka, Viski–Nylander, Kindgren (svéd) 3:1 (7, 8, –9, 5), Habesohn, Heine (osztrák)–Kaiser, Nyitrai 3:1 (–6, 4, 7, 5), Molnár, Ambrus–Eilam, Argaman (izraeli) 3:0 (7, 5, 5), Faragó, Zelenova (magyar, orosz)–Georgantas, Georgopoulous (görög) 3:0 (5, 3, 9), Garcia, Martines (spanyol)–Coroian, Major (román, magyar) 3:1 (6, –6, 6, 5). A 32 közé jutásért. Szarka, Viski–Skok, Junoseva (ukrán) 3:1 (5, –9, 10, 7), Molnár, Ambrus–Ziga, Van Ulsen (cseh, dán) 3:2 (–6, –8, 10, 6, 8), Faragó, Zelenova–Ocepek, Tomazini (szlovén) 3:0 (9, 10, 8), Jakab, Póta–Muller, Collette (luxemburgi) 3:2 (4, –7, –10, 7, 4)
Serdülők. Fiúk. Egyes. A 16 közé jutásért. Baltruska (fehérorosz)–Vajda A. 4:3 (–9, –8, 9, –6, 5, 3, 6)
Páros. A 32 közé jutásért. Sebestyén, Vajda V.–Selmenkivi, Tamminen (finn) 3:0 (11, 11, 7)
Lányok. Egyes. A 16 közé jutásért. Pergel–Ni (moldáv) 4:0 (5, 2, 6, 7), Li Bin–Owen (walesi) 4:0 (10, 6, 8, 4)
Páros. A 32 közé jutásért. Lascols, Sop (francia)–Barassó, Varga T. 3:1 (11, –11, 10, 10)
Vegyes páros. A 64 közé jutásért. Vajda V., Varga–Urbanek, Zmoliková (cseh) 3:0 (9, 10, 8), Sebestyén, Barassó–Antolovic, Bilobrk (horvát) 3:2 (8, –3, 11, –7, 11). A 32 közé jutásért. Baltruska, Viktorscsik (fehérorosz)– Vajda V., Varga 3:0 (10, 6, 4), Vajda A., Li Bin– Thomas, Owen (walesi) 3:2 (9, –10, –10, 6, 9), Schwarzer, Pergel (cseh, magyar)–Delgado, Solichero (spanyol) 3:0 (8, 3, 11), Fegerl, Permoser (osztrák)–Sebestyén, Barassó 3:2 (6, –7, 8, –8, 7), Zombori, Fehér (magyar, szerb-montenegrói)–Spektor, Karlikova (ukrán) 3:0 (4, 8, 6)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik