Miniszteri látogatás

Vágólapra másolva!
2003.07.10. 19:10
Címkék
"A Héraklész-program mögött munka és teljesítmény van  mondta Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetben (NUPI) tett látogatása alkalmával.
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Köpf Károly (balról), Gyurcsány Ferenc és Szabó Tamás (Fotó: NUPI)
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter vezetésével Köpf Károly sportügyekért felelős helyettes államtitkár, Füleky András főosztályvezető és Tatár András osztályvezető ellátogatott a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetbe. Dr. Szabó Tamás, a NUPI főigazgatója ismertette az intézet működését, annak szervezeti egységeit és azok tevékenységét. Bemutatta a Héraklész programot: a tizenkilenc sportágat magábafoglaló Bajnokprogramot, az Alapprogramot – melynek része a KSI SE –, valamint a tervezett Csillagprogramot.
A megbeszélésen megfogalmazódott: az utánpótlás-nevelésben a sportágfejlesztési programok, a Héraklész-program és a készülő sportiskolai rendszer területén egy világos, pontos, tiszta egymásraépülésre, munkamegosztásra van szükség, ami az utánpótlásra fordítható pénzeszközök átláthatóbb, hatékonyabb felhasználását is magával vonja.
A beszámoló után a Héraklész-program sportági vezetői egy közvetlen hangvételű találkozón mutatkoztak be, majd vázolták sportáguk helyzetét; létszámadataikat, világversenyeken elért eredményeiket, beszéltek edzőképzésről, sportági képzési tantervekről. Szabó Tamás megjegyezte: a teremben helyetfoglaló sportági vezetők a magyar sport jövőjének alapját, bázisát jelentik.
Gyurcsány Ferenc beszédében elmondta: "Támogatok minden utánpótlás-fejlesztő programot, így a Héraklészt is. Fontosnak tartom azonban, hogy a programban valódi teljesítmény legyen. Tudom, hogy a Héraklész-program mögött munka és teljesítmény van. A Héraklész bővülhet, de eredménytelen sportágak esetében változtatásra lehet szükség. Amennyire lehet, objektív mérési szempontokat kell felállítani a programok ellenőrzéséhez. Az utánpótlás-nevelés terén a jövőben fő irányt kell, hogy jelentsen a sportiskolák működésének megalapozása. A következő költségvetési évben minderre jó esélyt látok.”
A miniszter zárszavában ígéretet tett arra, hogy év végéig újra látogatást tesz a NUPI-ban.
Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
14 perce

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
41 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
46 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik