Vízbe, gyerekek! – Malonyai Péter jegyzete

Az úszószövetség elnöke hű maradt önmagához, hiába száraz a téma, Wladár Sándor a vele készült interjúban plasztikusan képes láttatni, hogy mit is takar az Úszó Nemzet Program.

Tulajdonképpen logikusan, hiszen hogyan lehet száraz, amihez a víz nélkülözhetetlen. Ez persze csak játék a szavakkal, a lényeg nem az. Hogyan lenne az, amikor még mindig ott tartunk, hogy például Európában esztendőnként huszonhétezer ember fullad vízbe, s az áldozatok többsége öt és tizennégy év közötti gyerek. Az úszás nem szentség, ám egyértelmű, hogy aki biztosan mozog a vízben, annak több mint jó esélye van viharos helyzetekben is.

Az elnök joggal büszke arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a programot „a valaha látott legjobban kidolgozott” minősítéssel látta el a Nemzeti Sportnak adott interjújában, ám attól is dagadhat a keble, hogy a legjobb szakembereket és valamennyi érdekelt intézményt csatasorba tudta állítani a cél érdekében. Ne becsüljük le ezt a hátteret, hiszen ki tudja, hány remek kezdeményezés – hogy stílszerű legyek – fulladt vízbe, mert a közreműködők nem csupán okosak voltak, hanem okosabbnak hitték magukat mindenki másnál.

Ami engem illet, az oktatókban látom a lényeget, nem mindegy, hogy mekkora bizalommal fordul hozzájuk a gyerek. Nem a levegőbe beszélek, a lányaim megfordultak néhány „úszómesternél” (én csak így hívom őket), mire elkerültek a máig legendás oktatóhoz, Száll Antalhoz, s „Tóni” hozzáértésének (tudás, módszer, szeretet) köszönhetően mindig örömmel néztem őket később, ahogy lazán, könnyedén, úszásnemeket váltva rótták a hosszakat. (Ha éppen volt hozzá kedvük...)

Nem véletlenül személyeskedtem, ugyanis – tudjuk meg Wladár elnök úrtól – ma tulajdonképpen akárkiből lehet úszásoktató, miközben a víz elsőre magától értetődően félelmetes, a mélység riasztó, az ijedelem előbb jön, mint a megnyugvás, a legmagasabbról, Székely Évától idézve: „Nekem a víz volt a valódi közegem. Igazán jól, biztonságban csak ott, a medencében éreztem magamat.”

Azt viszont nem tudom megállni, hogy ne rögzítsem, meglehet, ördögtől való ötletemet. Én a futással is megismertetném a gyerekeket, hiszen rengetegen, kicsik, nagyok, ifjak, felnőttek azért idegenkednek tőle, mert nem mondták el, mutatták meg nekik, hogyan is van a jobb lábat a bal után (hogy az úttörőnóta kivételesen hiteles sorából idézzek).

De addig is: vízbe, gyerekek!