Sportrádió: Gyurta Gergely már hajlik a sport utáni élet megkezdésére

Vágólapra másolva!
2022.05.25. 08:36
null
Készen áll búcsút inteni a profi sportnak? (Fotó: Tumbász Hédi)
A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Gyurta Gergely, a rövid pályás Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes úszó, akivel Szegő Tibor beszélgetett a pályafutásáról, annak kezdetéről, azzal kapcsolatos hiányérzetéről, s bátyjáról, az olimpiai bajnok Gyurta Dánielről, valamint a jövőbeli terveiről is.

Gyurta Gergely pályafutásában meghatározó szerep jutott bátyjának, az olimpiai bajnok Gyurta Dánielnek, akinek az árnyékából csak sokára tudott kitörni – egy ideig eltartott, mire már nem „csak” úgy emlegették az uszodák világában mint „a kis Gyurta”.

„Amikor 2010-ben a rövid pályás világbajnokságon bronzérmet nyertem, s akkor kezdett elmaradni, de később visszajött, hogy a „kis Gyurta” világbajnoki bronzérmes lett., akkor mondtam magamban, hogy ebből ki kell törni, hogy ne azért legyek én valaki, mert a bátyám testvére vagyok, hanem azért legyek valaki, aki vagyok” – fogalmazott Gyurta Gergely, akinek a kitörési pontot végül 2012-ben, Debrecenben a rövid pályás Európa-bajnoki bronzérem hozta meg.

A 30 éves Gyurta a beszélgetés során kitért arra is, hogy mennyire elégedett a pályafutásával, amelyet teljesnek érez, de azért akad hiányérzete.

„Mindig az volt a célom, hogy egy olimpiára kijussak. Egy pici hiányérzetem azért van, mert szerettem volna olimpiai döntőt úszni. A világ legjobb nyolc úszója között szerettem volna lenni, s ott lenni a fináléban. Ez Európa-bajnokságon, világbajnokságon sikerült, olimpián nem, de el tudom mondani magamról, hogy három olimpián ott voltam, 2009 óta minden világversenyen, és elértem gyönyörű eredményeket: országos csúcstartó vagyok, magyar bajnok, szóval visszatekintve azt mondhatom, hogy elégedett vagyok a pályafutásommal” – árulta el a 2012-es londoni, a 2016-os riói és a 2021-re halasztott 2020-as tokiói olimpián is részt vett úszó.

Az olimpia után arról beszélt Gyurta, hogy tágítani szeretné a magánéleti szféráját is, lassan úgy érzi, itt az ideje, hogy „rendes” életet éljen. Noha az eredeti tervei szerint az idei budapesti vizes vb-n és az augusztusi római Európa-bajnokságon is indult volna, ám végül egyiken sem lesz ott a dolgok jelenlegi állása szerint.

„Sós Csabával beszéltem, egyeztettem, s jelenleg azt mondom, hogy szeptemberig nem szeretnék semmilyen versenyre elmenni. Edzek, jó formában vagyok, de ebben a pillanatban azt érzem, hogy a verseny az, ami nem hiányzik, amit ki akarok kerülni, azért, hogy aztán éhes legyek a sikerre később” – fogalmazott Gyurta Gergely, aki később azt is elárulta, lelkiismeretfurdalás nélkül el tudná engedni az élsportot.

„Ha most azt kéne mondani, hogy elengedem az úszást és az élsportot, akkor azt mondanám, hogy el tudnám engedni. Hogy elengedem-e, az még egyelőre kérdéses, de most már hajlok afelé, hogy jöjjön a sport utáni élet” – mondta Gyurta Gergely.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik